Kerékpártúra 2008

5000km Dublintól Bajáig 1.

Írország - Skócia

Az indulás előtt már hetekkel teszteltem a gépet üresen és megpakolva is. Ezt-azt ki is cseréltem rajta, például SDP-pedál (PD-M540) és Brooks B17-es nyereg került az előzőek helyére. Felkerült természetesen egy első csomagtartó is. Beszereztem a szükséges tartalékbelsőket és -fékpofákat. Vettem tartalékbowdeneket, láncolajat, láthatósági mellényt és biciklis-szemüveget. Centíroztattam a hátsó kereket. Több mindenre nem volt pénzem.

Aggasztott a rengeteg cucc. Alig bírtam megmozdítani a gépet! Ezzel kellene nekem hazatekernem?!

1. nap (2008. július 06.):

Reggel (természetesen) esett az eső, nem tudtam a tervezett időpontban indulni. Vártam egy kicsit. Hamarosan elállt ugyan, de az ég semmi jóval nem kecsegtetett, bár ezt a jelenséget fél éves írországi tartózkodásom alkalmával volt már időm megszokni...

Érzékeny búcsút vettem Gyuriéktól és nekilendültem. Nem tudtam mi is vár rám pontosan, de nyomasztott az előttem lévő táv súlya. Nem terveztem meg a pontos útvonalat a teljes túrára, még az első, írországi-egyesült-királyságbeli szakaszt is csak nagyvonalakban gondoltam ki, az azonban látszott, hogy mindenképpen többezer kilométer van előttem. Pontosabban először főleg mérföldek és csak azután kilométerek. Kalandok. Újdonságok. Tengerpartok, tavak, folyók, hegyek és völgyek. Legendás nagyvárosok. Elképzelni is nehéz volt mi minden...

Elindultam a szokott utamon a Howth-félsziget felé az öböl partján. Búcsúztam Dublintól. A kerékpárúton egy csaj előttem óriásit esett országútival, de nem lett baja. Mindenesetre óvatosabban fogtam a kormányt a vizes úton.

A tengerparton haladtam egy darabig, bementem egy kis boltba is édességért. Sok olyan helyen mentem át, amihez az elmúlt hónapok néhány pillanata kötődött. Például Malahide-tól és Swords-től is elbúcsúztam magamban, ahogyan áttekertem rajtuk. Egyelőre nem fenyegetett az eső.

Az ír tengerparton

Az út során többször érintettem a tengerpartot de többször el is távolodtam kissé. Drogheda-ban kavarogtam egy rövidet, de aztán megtaláltam a kinézett útvonalat. Hangulatos ír tájon tekertem észak felé. Sajnos fekete felhőket kezdtem megfigyelni ugyanebben az irányban, amikből csakhamar meg is érkezett a felhőszakadás. Sikerült jól megáznom, aztán egy használaton kívüli benzinkútnál húzódtam meg, amíg el nem állt. Továbbindultam, de Dundalkban megint szakadni kezdett. Az északír határ felé vettem az irányt egy négysávos úton, de sajnos nem vettem észre az útszéli pocsolyáktól egy kátyút, így hatalmasat estem. Még a jobboldali fékváltókar is behajlott, de visszatoltam a helyére.

Megint elállt, ekkor emelkedni kezdett az út a Windy Gap nevű magaslatra. Jó meredek, de látványos utacska volt. A hegytetőn konstatáltam, hogy nincs vége még az esőnek, bár már nagyon elegem volt!

Közeleg a következő adag...

Gurulás közben ért a következő adag, akkorra már teljesen bőrig áztam. Warrenpointnál keltem át Észak-Írországba. Egy helybéli részeg fiatalokból álló banda igazított útba. Egy ideig csak csöpögött az eső, aztán rákezdett, de nagyon. Lassan már éjszakázó hely után is kellett néznem, úgyhogy egy birkalegelőre gurultam be csuromvizesen és kimerülve. Kicsit aggódtam, hogy jön a gazda és szóvá teszi, de aztán békésen telt az éjszaka.

2. nap:

Reggel sütött a nap, összeszedelőzködtem és elindultam. Többször figyeltem meg érdekes angol-ellenes feliratokat és plakátokat. Sajnos ismét elkezdődött a felhőszakadás, megint jól megáztam. Igaz, nem tartott olyan sokáig és utána kisütött a nap! Belfast-ig meg is száradtam.

Belfastban nagyon furcsa volt, hogy mekkora a különbség a dublini biciklis élethez képest. Dublin igazi kerékpáros paradicsom, de Belfast ezt nem igazán mondhatja el magáról. Azért egyszer-kétszer bicikliútba is botlottam, olyankor azokon igyekeztem a kikötő felé.

Kerékpárút Belfastban

A kikötőben kavarogtam egy nagyot, de aztán megtaláltam a skóciai komp dokkját. Rendkívül egyszerű volt a jegyvásárlás, kedvesek voltak és kerékpárosbarátok. Mivel volt még néhány óra indulásig, tekertem egyet a városban, hogy egy kicsit körbenézzek.

Belfasti hangulat

A komp katamarán felépítésű volt, ráadásul sugárhajtású. Láttam már dokumentumfilmet ezekről a hajókról. Tényleg nagyon gyors volt. A fedélzeten kényelmesen üldögéltem, ittam egy kávét is. Aggódtam egy kicsit a raktérben maradt bicikliért, de a legénység megnyugtatott.

Sugárhajtás

Skóciában, Stranraer kikötőjében szálltam partra. Képzelj el egy kis falut! Na Stranraer pont olyan. Szóval nem nagyon volt látnivaló, bár kétségtelen tény, hogy rendkívül stílusosak voltak az öbölparti házak. Esteledni kezdett, bár ezen a vidéken elég sokáig világos van nyáron. Megindultam észak felé a tengerparton, közben éjszakázóhelyeket kutattam a szemem sarkából.  Végül Cairnryan nevű kis falu után az út egy kicsit elkanyarodott a tengertől, ezután nem sokkal lekanyarodtam egy patakpartra és tábort vertem. Egy fél óra múlva vettem észre, hogy tele vagyok kullancsokkal! Na igen, ahol enyhe a tél, ott mindig sok van belőlük. Leszedegettem magamról őket, de azért aggasztott a gondolat, hogy addigra a felszerelésem is tele lett velük.

Az első éjszakázóhely Skóciában

3. nap:

Reggel korán tábort bontottam és elindultam. Csakhamar az eső is szemerkélni kezdett. Egy ideig felfelé tekertem egy hangulatos hegyi úton, aztán ismét visszagurultam a tengerpartra. Hol esett, hol nem, bár egyszer sem szakadt. Ez utóbbinak örültem.

Tengerparti tekerés szemerkélő esőben

Néhány óra múlva elvonultak a felhők, még a nap is ragyogóan kisütött. Egy boltban bevásároltam ezt azt, aztán nemsokára Ayr városában találtam magam, ahol jobbnak láttam, ha rátérek a National Cycling Network 1-es számú biciklis főútvonalára, mert abban reménykedtem, hogy úgy hamarabb kitalálok a városból. Nemcsak, hogy kivezetett belőle, hanem közben meg is kedveltem az útvonalat, úgy határoztam követem még egy kicsit a tengerparton.

Ayr után a bicikliutat követve...

A célom aznapra az volt, hogy Gourock-ig elérjek, ahonnan komppal akartam átkelni az öböl túloldalára Kilcreggan-be. Még napnyugta előtt odaértem, megnéztem a menetrendet. Sajnos aznap már nem ment több kishajó, de másnap már kora reggel igen, ezért visszatekertem az öböl partján ki a városból és a tengerparton sátrat bontottam. Jól jött a tudat, hogy Skóciában törvényes a vadkemping. Ebben néhány tengerparton sétáló helybéli meg is erősített. Csak a lakókocsisokat nem szeretik túlságosan, akik mindenhova odaparkolnak aludni.

4. nap:

Reggel borús volt az ég, de nem esett. Elindultam a kikötőbe. A kishajóra nagyon nehéz volt felrakni a felmálházott biciklit, lepakolni meg még nehezebb a túloldalon. Egy kicsit türelmetlenek is voltak velem, talán azért mert kicsit késésben voltak. Kilcreggan-ben bevásároltam, reggeliztem. Utána a Skót felföld felé fordítottam a gépet!

A következő órákban nagyon szép tájakon haladtam. Ilyennek képzeltem Skóciát! Sajnos nem sokáig lehetett „felhőtlen" az örömöm, a Skót felföld határa után nem sokkal akkora felhőszakadásba kerültem, hogy azt hittem lemos a víz az útról! Még egy bokor sem volt a közelben, nemhogy fa, vagy buszmegálló. Szakadó esőben tekertem valami fantasztikus sziklaszurdokok között, azt hittem, az eszem megáll, hogy pont ilyenkor vagyok egy ennyire gyönyörű szakaszon. Még fotózni sem tudtam megállni, annyira zuhogott!

Útban a Skót felföldre 1.

Útban a Skót felföldre 2.

Skót felföld vihar előtt...

Gurulás közben aztán lassanként elállt, ahogyan megint a tengerpartra értem. Connelnél átkeltem egy hídon egy öböl fölött, amin viharos szél dobált ide-oda biciklistől!

Hihetetlen látványt nyújtott a hegy-völgyes partvidékbe benyúló öblök sora. Fort Williamnél már nézegetni kezdtem a kempingezőhelyeket, bár még nem fenyegetett az, hogy rám sötétedik. Aztán jött egy emelkedő, aminek a tetején elágazás volt: én balra fordultam Loch Ness felé. Esteledni kezdett. Gurulás közben találkoztam egy biciklitúrázóval, aki szerint néhány km után remek táborozóhelyet látott. Mikor odaértem, azt láttam, hogy nekem kevésbé remek, így tovább mentem. Sötétedni kezdett. Ekkor defektet kaptam. Szitkozódtam egy sort, de aztán nekiláttam, és kicseréltem a belsőt. Másnapra halasztottam a ragasztást. Egyre sürgősebb lett a sátorhely megtalálása. Közben egy gyönyörű tóhoz érkeztem, Loch Lochy-hoz, de semmi hely nem akadt itt sem. Aztán a következő tó, Loch Oich partján eszményi helyre leltem! Sátort állítottam, kajáltam egy jót, aztán nyugovóra tértem.

5. nap:

Reggel hamar bele kellett törődnöm abba, hogy ez valószínűleg esős nap lesz. Loch Oich és Loch Ness között végig esett. Fort Augustus-ban meg is álltam egy kicsit, hogy menedékbe húzódjak egy néhány percre. A helyi boltba is bementem édességet venni. Rosszul esett, hogy az egyik boltos veszekedni kezdett velem, mert szerinte rossz helyen „parkoltam" a biciklimmel. Sebaj, elküldtem a pics@ba, aztán folytattam az utamat a tóparton.

Tekintetemmel folyton a szörnyet „fürkésztem", de persze csak a lépten nyomon felbukkanó maketteket vehettem észre a kertekben, vagy képeken, táblákon ábrázolták. Ebből élnek arrafelé. Szörnybiznisz.

Persze mivel egyfolytában esett, könnyen megalkothattam a saját elméletemet: ha volt is itt valaha szörny, már elhúzott. Hülye lenne itt lakni. Szerintem a Francia Riviérán van már évtizedek óta. Ekkor remek ötletem támadt: túrám legdélibb pontját találtam ki, hiszen távoli ködbe burkolóztak még a hetekkel későbbi szakaszok. A Francia Riviéra. Jól esett erre gondolni a hideg esőben.

A Loch Ness

Szemből három málhás kerékpártúrázó bontakozott ki az esőből. Automatikusan köszöntem: „HI". Ők szintúgy visszaköszöntek. Mikor elhaladtak mellettem akkor vettem észre egyikük csomagtartóján a magyar zászlót. Jót beszélgettünk, megosztottuk egymással néhány szóban az élményeinket. Ők azért jóval rövidebb túrán voltak, és még a baloldalas közlekedésben is újoncnak számítottak, de remek fickók voltak! Remélem sikerült a betervezett túrájuk!

Hol elállt (ritkábban), hol megint esett (gyakrabban). Azért az esőmentes szünetekben meg kellett állapítanom, hogy szép az a Loch Ness. Aztán mint minden szakasz, ez is véget ért. Hol máshol, mint Lochendben.

Ekkor kezdett megint szakadni. Inverness városába már megint szétázva gurultam be, ráadásul a skót boltokban nem árultak forró autómatáskávét, mint az írekben. Szóval keresztültekertem a városon, és ezzel a brit szigeten is: az Északi-tengerhez érkeztem. Alig találtam ki a nagyvárosból, és aztán a szélén még azt is észre kellett, hogy vegyem, a délre vezető út eszméletlen forgalmas. Ekkor pillantottam meg ismét egy National Cycling Network táblát, amin a 7-es főútvonal kínálta magát. A táblán lévő várost, Pitlochry-t (amerre az út vezetett) viszont sehol sem találtam a térképen, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve nagyobbra nyitottam szét, és akkor megláttam jóval lejjebb, mint gondoltam. A britek igazi távolsági bicikliúthálózatot alkottak. Még a 80km-re lévő városok is ki vannak táblázva, hátha kimondottan nagycsomagos, hosszútávú túrázók használják ezeket az utakat!

Szóval rátértem a 7-esre. Megint szakadni kezdett. Vacogva mentem be egy benzinkút kis boltjába megnézni, hogy van-e forró kávé. Az is volt, meg a kedvenc csokiskekszem is egyet fizet, kettőt kap akcióban! Bónuszként nyertem egy rendkívül kedves és együttérző boltoslányt is. Egy forró fürdőért cserébe lehet, hogy feleségül is veszem...

Kis utakon haladtam tovább a biciklitúra-útvonalat követve. Bár még nem fenyegetett a rámsötétedés veszélye, egy semmiből felbukkanó kempingbe azonnal bevetettem magam a forró zuhany reményében. Itt aludtam aznap este. Összecimboráltam két biciklistával is, akik a legnépszerűbb brit túrát járták végig: a sziget legészakibb pontjától a legdélibbig. Büszkén mesélték nagy vállalkozásukat, aztán leesett az álluk, amikor én meg elmondtam az enyémet.

6. nap:

Bár borús volt az ég másnap reggel, nem esett. Továbbindultam délnek a 7-esen. A túraútvonal a főútvonalat követte, néha megközelítette, néha egy kicsit eltávolodott tőle. Mindenesetre jól esett a gyérforgalmú utakon pedálozni. Ráadásul a szomorú időjárás ellenére is látványos tájon.

A 7-es út maga egyébként változatos megoldásokkal bírt. Valahol kisforgalmú útra volt terelve, valahol pedig a régi főutat nevezték át bicikliútnak. Voltak olyan helyek, ahol kis fakapuk állták a biciklista útját, ilyen helyeken egy tábla figyelmeztetett, hogy ne felejtsük el visszacsukni magunk után, különben kiszöknek a birkák...

A 7-es kerékpárút

Kényelmes néhány órai tekerés után emelkedni kezdett az út a Drumochter Summit nevű hágóba. Mellette salakos kerékpárút vezetett, ami nem volt olyan kényelmes, mint addig, de elviselhető volt. A felhők egyre fenyegetőbben borultak fölém, egy tábla is arra figyelmeztetett, hogy az időjárás könnyedén cudarrá válhat a hágóban. Senki ne gondolja, hogy alpesi magasságokba vitt az út. A „nagy" hágó pusztán 462m magas volt, bár kétségtelen, hogy ott ez magasnak számít! Szemből egy idős házaspár érkezett egy monti tandemmel, jól felpakolva. Egy kicsit beszélgettem velük.

Gurulás a Drumochter Summit-ról

Szép tájon keltem át, aztán megkezdődött a gurulás. Nem az a suhanós fajta, inkább az, amit jobban is szeretek: amikor enyhén lejt, de azt sokáig. Elgurultam egy szép kastély mellett. Nemhogy nem kezdett esni, hanem még ki is sütött a nap. Megérkeztem Pitlochryba, ahol úgy döntöttem, továbbra is a bicikliúton megyek, mert nemsokára esteledni kezdett, és a gyér forgalmú kis utak mellett jobb lehetőségeket véltem. Így is tettem. Egy kis fenyőerdőben jó éjszakázóhelyet találtam, de ismét meg kellett küzdenem a kullancsokkal.

Vadregényes vadkemping kullancsokkal

7. nap:

Másnap folytattam az utat a kerékpártúra-útvonalon. Hegyek között, erdőben vitt az út. Nagyon nyugodt és hangulatos érzéseket keltett. Egy idő után kimentem az immáron már nem forgalmas főútra, aztán megint vissza a kerékpárútra. Váltogattam őket, mert a bicikliút mindig kicsit hosszabb volt ugyanazon a szakaszon és én meg kicsit késésben éreztem magam a tervhez képest.

Csakhamar Perth-be érkeztem, ahol az volt a tervem, hogy belsőket veszek, mert nem sikerült megcsinálni azt, ami a Loch Ness felé lukadt ki. Túl nagy volt a lyuk. Kis kóválygás után találtam is egy jó kis boltot a belvárosban, vettem két Specialized belsőt.

Ezután kicsit sietősebbre fogtam, mert még aznap Edinborough-ba akartam érni. Ugyan elhagytam a 7-est, de továbbra is kis utakon igyekeztem haladni. Ez sikerült is, nagyon hamar Edinborough közelébe értem, itt egy kicsit forgalmasabbak lettek az utak, de nem volt vészes. Egy hatalmas híd vezetett át egy tengeröblön a nagyváros felé. Jó kis kilátás volt az Északi-tengerre. Találkoztam egy biciklitúrázó idősebb fickóval, akinek ugyanolyan biciklije volt, mint nekem, csak egy évvel korábbi alumíniumvázas modell. Egy kicsit beszélgettünk, majd mivel neki sokkal kevesebb cucca volt, előrement. Én tartottam a kényelmes tempómat. Kerékpárutakon közelítettem meg Edinborough belvárosát, ahol eleredt az eső. Egy boltban ittam egy forró kávét, aztán kicsit szétnéztem a környéken. Még nem volt vészes a helyzet, de azért már késő délutánba hajlott, ezért csakhamar úgy döntöttem, ki kell keverednem a városból. A fix pontot, a tengerpartot választottam tájékozódási pontul, amentén próbáltam meg kitalálni, ami nagyon nehéznek bizonyult. Aztán végül is elhagytam a várost, ismét kis utakra hajtottam rá. Egy kellemes kis gabonatábla szélén vertem sátrat.

Edinborough

8. nap:

Arra ébredtem, hogy nyulak párzanak a sátor előterében! Mikor felnéztem, elmenekültek. Ezen jót röhögtem.

Sütött a nap, vidám reggel volt. A szokásos kávé után összepakolás és indulás volt a sorrend. Néha nagyon keskeny utakon, de nagyon szép dimbes-dombos tájon vezetett az út. Fa szinte egy szál sem volt a környéken, rét, legelő és sok birka annál több.

Skóciai tekerés

Birkák mindenütt...

Egy hosszú emelkedő után gurultam le egy völgybe, ahol azért már fák is nőttek. Innen is nagyon apró utak vezettek választott irányom felé. Rövid, de meredek emelkedők, kis falvak, jó kis tekerés!

Ilyen viszonyok között érkeztem utolsó skót emelkedőmhöz. Gurulás után néhány mérföldet kellett még tekernem Angliáig. Az utat mindenhol szinte felügyelet nélkül bóklászó birkák szegélyezték. Egyikük-másikuk egész jópofa volt.

Egy kisebb erdőfolt után átgurultam Angliába. Egy fél óra múltával egy kempinghez érkeztem, úgy döntöttem ott éjszakázom. 

Anglia határa

Oldal: TÚRABESZÁMOLÓ 2008 Dublintól Bajáig 1.rész Írország-Skócia
PASSO - © 2008 - 2024 - passo.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat