Kerékpártúra 2008.

5000km Dublintól Bajáig 5. rész

 

(A Francia-Alpokban megtett szakasz kis diavetítéses videón itt is megtekinthető:http://vimeo.com/26674172)

 

28. nap:

Kipihenten ébredtem, a telefonom is feltöltve. A nap ragyogóan sütött. Gyorsan összecuccoltam, elkértem a kerékpárom is a raktárból, majd a kemping felé vettem az irányt, hogy a sátramat is összeszedjem. Kissé szétázva, de a helyén állt sértetlenül. Úgy döntöttem, hogy ha megvárom míg megszárad, akkor soha nem indulok el, így összeraktam úgy ahogy volt.

Ezután egy boltba tekertem, beszereztem ezt-azt, főleg némi ennivalót és édességet, valamint néhány AA méretű elemet, ha kifogynának az előzőek a fényképezőgépből. Mindezek után el is indultam a Galibier-hágó felé.

Mit mondjak nem volt egy rózsás híre a hágónak a környéken, akinek csak elmondtam (pl. a boltban) merre is megyek, rögtön fogta a fejét a biciklim láttán. Annyit is sikerült kinyomoznom, hogy az északi oldalról (tehát ahogy én is mentem) a nehezebb megmászni és hogy legendás Tour de France-os hágó a keményebb fajtából...

Az első kilométerek nem voltak túlságosan nehezek, de azért emelkedett. Méghozzá egy csodálatosan szép völgyben, és mint mondtam gyönyörű napsütésben. Hamar leesett a vércukrom, egy árnyas pihenőben reggeliztem egyet. Ha igaz a hír, kell az energia - gondoltam.

Irány a Galibier!

Indulás után kezdett kicsit fokozatot váltani az emelkedő, bizony nehezen forgott a pedál. Szenvedéseim kissé feledtette a völgyben rögtönzött juhászkutya-bemutató. Fantasztikus állatok voltak! A legapróbb rezdülését érezték a nyájnak, azonnal reagáltak mindenre. Egy kis hídon kellett átterelniük a birkákat a patak fölött, sikerrel oldották meg a feladatot.

Egy éles jobbkanyarral áttért az út a völgy túloldalára, most szembe tekertem az előző irányommal. Rettenetes meredek lett az út. Ahogy feljebb jutottam, még azzal a rossz érzéssel is meg kellett küzdenem, hogy gyakorlatilag semmi nem volt az út szélén, ami megfogta volna a gépet, ha arra csalinkázok, azonnal a mélybe estem volna! Nem is tekertem emiatt túl közel az út széléhez. Nem én voltam az egyetlen kerékpáros, lépten-nyomon országútisok bukkantak elő mögülem. Csak egy kicsit mentek gyorsabban, előzés közben bizony az ő arcukon is meglátszott a szenvedés. Egy szerpentinkanyar előtt leelőzött egy autó, majd a kanyarban megállt, kiugrott a sofőr és fotózni kezdett, méghozzá engem! Megálltam, beszélgettem vele egy kicsit. Elmondta, hogy Valloire város hivatalos fotósa, a honlaphoz készít éppen fotókat. Mivel minden évben csak kevesen tekernek fel a Galibierre annyira megpakolt géppel, mint én, nem akarta lekésni a dolgot, gyorsan lefotózott.

Az éles jobbkanyar utáni meredek rész...

Folytattam az utat felfelé. Nem akart szelídülni a meredekség. Egy országútis előzött meg, majd alig száz méter után megállt, látszott, hogy nagyon kivan. Felhúzta a széldzsekiét, majd miután odaértem, rám nézett, mosolyogva megrázta a fejét „hát ez nem megy" pillantással, aztán visszagurult. Aztán egy jobbkanyar követően kiszélesedett a völgy, a meredekség egy kicsit alábbhagyott. A táj gyönyörű volt! Egyre feljebb értem ezen a relatíve egyenes szakaszon, enyhén kanyarodott csak balra, de aztán ismét szerpentinek következtek. Az egyik kanyarban egy fotós srác fényképezte a bringásokat, engem is megörökített. Az úton mindenütt feliratok voltak, néhány hete járt erre a Tour mezőnye. Ezután nem sokkal következett az autósoknak szánt alagút, ezen a hágó alatt rövidíthettek. Én csak a hágó felé mehettem, de arra is akartam...

Visszatekintés a szerpentinekre

Az utolsó szakasz volt a legkeményebb, bár ekkor már a cél közelsége doppingolt. Szétrobbanni akaró combjaim még néhányat erőlködtek, majd a hágón voltam, 2645m magasságban! Ez kemény volt! Ez a hágó tényleg rászolgált a hírére, de azért hozzáteszem, egy hétkilós országúti gép nyergében szerintem könnyedén feltekerek! Azért annyira nem volt kemény, mint amennyire sóhajtottak odalent az emberek, akik rámnéztek... Legalábbis aki szerint ezzel a géppel nem tudok feljönni, az tévedett.

Következett a gurulás. Az első szakasz tényleg közelített a hiperűr sebességhez, de aztán lenyugodott. A tájat négyezres csúcsok festették félelmetesre. Ez az út a Col du Lautaret nevű hágóban ágazott be a főútvonalba. Még ez a hágó is 2057m-es, szóval a sok gurulás után is nagyon magasan voltam. Balra fordultam, folytatódott a gurulás még jó hosszú ideig. Közben jót szórakoztam a Tour mezőnyének kirakott bábukon, rögtönzött szobrokon, egyebeken.

A Tour de France szellemében...

Briancon-nál már nagyon meleg volt. Követtem tovább a főútvonalat, szép helyeken ment az út, bár kissé forgalmas volt. Egy helyen megálltam egy kaszáló szélén. Kibontottam a sátrat, kiterítettem a forró napra. Én az árnyékba húzódtam, ebédeltem egy jót. Mire jóllaktam, a sátor is száraz volt, indulhattam tovább.

Mont Dauphin-tól nem messze már a híres erőd uralta a tájat, itt kellett balra fordulnom Guillestre felé. Bár még nem volt későn, inkább az éjszakázóhely keresése mellett döntöttem, mert előttem ismét egy hágó emelkedett, a Col de Vars a maga 2109 méterével. Végül a város szélén a hegyoldalban egy kis családi kemping hívogatott magához. Olcsó és kényelmes volt. Mivel még nem volt este, a városkába is bementem egy kicsit körbenézni, bevásárolni, hogy ne reggel kelljen.

29. nap:

Nem indultam túl korán, de persze nem is aludtam délig. Az emelkedő rögtön a városka mellett megindult, nem igazán lehetett pihenni. Egy jó kis helyen aztán megálltam reggelizni, közben a kilátásban gyönyörködtem. Így minden falat jobban esett!

Felfelé a Col de Vars-ra

Annak ellenére, hogy két olyan hágó is volt mögöttem, ami nemhogy 2000, hanem 2500 méternél is magasabb volt, azért ezen a viszonylag alacsony hágóúton is küzdeni kellett! Ahogy ezeket a sorokat írom, nem is tudok másra gondolni, minthogy mennyire szeretek felfelé tekerni, még ha nagyon kemény is!

Egy kis visszagurulás után ismét emelkedni kezdett, Vars városkába értem. A főutca pezsgett az élettől. Mindenhonnan értetlen pillantások kísértek, ahogy az egyébként ezen a helyen elég meredek szakaszon haladtam fölfelé. Ahogyan magam mögött hagytam a települést, hihetetlen szép helyre érkeztem. Az út meredeksége is kissé csökkent, mesebeli tájon emelkedtem egyre feljebb. Biztos voltam benne, hogy ez a hágó az egyik kedvencem lesz!

Tekerés a Vars hágó alatt meseszép tájon!

Aztán hamarosan fenn is voltam. Kerékpárosok és motorosok nyüzsögtek a hágóban. Egy pár (értsd: egy nő és egy férfi) odajött hozzám, beszélgetni kezdtünk. Ők Szlovéniából indulva bicikliztek végig hosszában az Alpokon, útjuk lassan a végéhez közeledett. A csaj már járt erre korábban is, mesélt nekem a Bonette-ről, látszott, hogy odáig van érte. Bíztatott, hogy nem kell tőle félni, tekerjek fel, onnan meg 120km gurulás jön Nizza-ba. Na, ezt hittem is, nem is...

Elbúcsúztunk egymástól, ők is gurultak lefelé, én is gurulni kezdtem. Szédítő volt. A túra legjobb gurulása ebből a hágóból valósult meg, azt mondhatom! Azonban csakhamar lenn voltam, az út ismét egy főútba ágazott, én ezen gurultam tovább lefelé Jausiers városkába. Itt megnéztem az órát: kora délután volt még csak, alig 48 km-t tekertem. Viszont az út innen indul a Bonette-re! Most mitévő legyek? Nem kellett sokáig gondolkodnom, ugyanis „szembe jött" egy barátságos francia kemping ismét, a szokásos 5-6 euró körüli áron...

Lecuccoltam. Arra gondoltam, hogy jól döntöttem, a túra legmagasabb pontja előtt vagyok. Erre jobb rápihenni. Nézelődtem, beszélgettem az emberekkel. Bevásároltam. 5 óra körül egy csaj és egy srác érkezett vissza a kempingbe a sátrukhoz biciklivel. Mivel úgy gondoltam, hogy a Bonette-n voltak, odamentem hozzájuk. Hollandok voltak és barátságosak, ráadásul tényleg odafenn jártak. Állításuk szerint az egyik legszebb hely ahol valaha voltak biciklivel. Kissé furcsáltam, hogy a nő a szemérem legcsekélyebb jele nélkül vetkőzni kezdett a kemping közepén, majd teljesen meztelenül kényelmesen maga köré tekert egy törülközőt és fürödni ment... Hollandok...

A nap hátralévő részét pihenéssel töltöttem.

30. nap:

Ezen a napon korán akartam kelni és úgy is tettem. A város széli tábla huszonegynéhány km-re jelölte a Bonette-et, szóval volt mit tekerni! El is indultam felfelé. Amióta az Alpokhoz értem, szokásommá vált, hogy a reggeli felfeléken kerestem valami jó kis reggelizőhelyet és ott töltöttem magamba a szükséges energiát. Ez ezen a napon is így történt, mikor máskor, mint pont a csúcsok csúcsa előtt?!

A jól sikerült reggeli után igazán kíméletlen kapaszkodó következett egy sziklás, szakadékos hegyoldalban. Aztán ahogyan egyre feljebb jutottam, a táj úgy változott. Hihetetlen monumentalitás bontakozott ki a szemeim előtt. Sok kerékpáros volt már a völgyben ekkorra. A helynek ez elképesztő hangulatot kölcsönzött. Látszott, hogy igazán nagy a Bonette megmászásának presztízse.

Szerpentin útban a Bonette-re

Az út félkörben mászott fölfelé a hegyoldalban, aztán irányt változtatott, kígyózott ide-oda. Egy országúti csapat előzött meg, a leghátsó fickó menet közben megveregette a vállam, rámnézett és csak ennyit mondott felfelé tartott hüvelykujjal: „Le Champion!" Alighanem az egyik legjobb dicséret volt, amit kaphattam ezen a helyen...

Kilátás

A Restefond Erőd romjai mellett vezetett el az út. A második világháború szomorú emléke volt ez. Egykoron ez a hely is a híres Maginot-vonalhoz tartozott. Fantasztikus kilátás nyílt szinte mindenfelé, a hely olyan volt, mint valami másik bolygóra érkezni! Mindazonáltal ha ez túlzás is, az mindenképpen helytálló hasonlat, hogy a repülőgépekről él át az ember hasonló emelkedés-élményt, csak ott legfeljebb egy kicsit gyorsabban...

Egy útközi hágó, a Col de Restefond (2680m) után kis vízszintes tekerés (talán kis gurulás is?) jött, aztán kis felfelé után megérkeztem a Col de la Bonette hágóba 2715m magasra. Csak itt tudtam végre elképzelni, hogy milyen is ez a magashegyi út. Nagyon nehéz szavakba önteni, ezért biztosan nem fogjátok tisztán magatok előtt látni, fel kell tekernetek Nektek is, hogy lássátok!

Szóval: a hegygerincen a legalacsonyabb pont volt maga a hágó, de emellett egy hegycsúcs tört felfelé, a Cime de la Bonette. A hegygerincen tehát a hágóból egy út vezetett tovább felfelé, ami ezt a hegyet megkerülve ugyanúgy a hágóba ért vissza, csak a túloldalon! Fantasztikus!!!

Középen a hágó, tőle jobbra a hegy. Látható az út is, ami hurokszerűen megkerüli a hegyet, majd visszatér a túloldalon

Elindultam tehát tovább felfelé. Ezen a helyen igazán meredekké vált az út, de a siker közelsége mámorossá tett! A szél is elég erősen fújt de már az sem számított, pumpáltam a pedálokat. Csakhamar fenn is voltam. Nyugat-Európa egyik biciklis „Everestje", 2802 méter a tengerszint felett (még két út van Európában, ami magasabb)! Nemhogy feljutottam, hanem mindezt Dublinból indulván tettem meg egy végletekig megrakott kerékpárral!

Kis nézelődés után úgy döntöttem, leellenőrzöm azt a csaj által említett 120km-es gurulást! Az út elejét az erős szél nehezítette, aztán meg a száguldás lett fárasztó, végül a fékezéstől görcsöltek be az ujjaim. Szóval meg is kellett azért állni néha. Egy romos kis falun mentem keresztül (katonafalu volt hajdanán), aztán megint szédületes szerpentinek jöttek. Az út ugyan ellaposodott egy idő után, de csak nem akart megszűnni a gurulás. Aztán jött néhány km emelkedő, de a túloldalon megint száguldás! Egész délután a völgyben gurultam lefelé, bár természetesen ahogy egyre lejjebb jutottam, a lejtő meredeksége is csökkent, de a tekerés azért mégis könnyű volt.

Késő délután megpillantottam az első pálmafát. Közeledett a tengerpart. A Francia Riviéra. Hirtelen eszembe jutott a Loch Ness melletti cudar, esős tekerés. Elvigyorodtam...

A tengerparton kerékpárút vezetett Nizzában. A parton eszméletlen mennyiségű fürdőző. Kerékpáros rendőrök állítottak meg, hogy segíthetnek-e. Kemping felől érdeklődtem, ők meg egy helybélitől érdeklődtek, hogy válaszolni tudjanak nekem...

Nizza. Kerékpárút a tengerparton

Lassan leszállt az este, egy nagy emelkedőn kellett feltekernek a part menti hegyek egyikére a kempinghez. De ez már nem a jól megszokott kis francia kemping volt. Na igen. A tengerparti turizmus más, nem nekem való...

 

 

 

Oldal: TÚRABESZÁMOLÓ 2008 Dublintól Bajáig 5.rész Francia-Alpok 2.
PASSO - © 2008 - 2024 - passo.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat