9. nap (2011.07.30.):

Szinte sötét volt még, amikor előkászálódtam a sátorból, azonban nem csak én voltam ilyen koránkelő. A kempingben számtalan kerékpáros szállt meg, ezek egy része úgy tűnt szintén nagy utat tervezett aznapra.

A dermesztően alacsony hőmérséklet arra ösztönzött, hogy jobban felöltözzek, hiszen ráadásul Barcelonnette-ig gurulnom kellett. A nap még jócskán a hegyek mögött rejtőzködött, amikorra megtettem a majdnem tízkilométeres szakaszt odáig. Barcelonnette még az igazak álmát aludta, alig egy-két ember sétálgatott a kora reggeli fényben. Mivel hiába vártam, hogy a nap a völgy mélyére süssön, elhatároztam, hogy sürgősen magasabbra mászom. El is indultam tehát a felejthetetlen élménnyel kecsegtető Cayolle-Champs-Allos körre.

Az út eleje egy magashegyi vízfolyás mentén haladt egy sziklaszurdokban, ez már önmagában szemet gyönyörködtetően látványos, és ez még csak az út eleje volt! Egyre magasabbra kerekeztem, el is felejtettem hamarosan, hogy alig egy kevés idővel korábban még mennyire fáztam. A völgy vett egy kis keleti irányú fordulatot, ekkor a nap is társamul szegődött végre. Egy röpke megállót is csaptam, hogy fűtőanyagot dobjak a kazánba, a reggeli közben a hullámosra gyűrődött metamorf kőzetrétegeket figyeltem a völgy túloldalán lévő szakadékon.

A Barcelonnette utáni szurdok

A tápanyagbevitel megsokszorozta az erőmet, innen alig egyszer-kétszer álltam meg, akkor is azért, hogy az egyre fantasztikusabb látványt valahogyan a memóriakártyára varázsoljam. Persze hozzáteszem, nemigen lehet tökéletes fotót készíteni egy ilyen monumentális helyen...

Egyre több kerékpáros is feltűnt a láthatáron, mosolyogva köszöntünk egymásnak minden alkalommal. A gyönyörű napsütés fűszeradaléka volt a vadregényes erdők és csillogó vízesések miatt egyébként is „rendhagyóan" szép hágóútnak. A hágó alatt nem sokkal felhősödni kezdett, de a felhők inkább csak hozzátettek a látványvilág monumentalitásához.

A hágón két francia országútissal találkoztam, akikkel elég sokat beszélgettem. Meglepetésemre elég nagy csodálattal adóztak „Alpok hosszában" vállalkozásomnak, ez növelte a megerősítésre váró önbizalmamat. Egyikük csúcsfotót is készített rólam, a jókedvű francia kerékpárosokhoz méltóan röhögtetett is közben mindenféle poénnal...

A hágó túloldalának látványa megerősítette bennem azt is, hogy jól döntöttem: ezt látni kellett! Valami elképesztően csodálatos volt. Ezen a helyen nem a meredekség miatt nehéz gurulni, hanem azért, mert szinte lehetetlen az útra koncentrálni a látnivalók miatt. Sokszor álltam meg fényképezni és „csak úgy" bámészkodni is...

Ereszkedés a La Cayolle déli oldalán

A csodálatos déli oldal...

A gurulás nagyon hosszú volt, szinte meglepett, hogy alig akart vége lenni. De aztán St-Martin-d'Entraunes-ben, már rögtön a falu elején jobbra fordultam, hogy a következő kihívást teljesítsem: a Champs-hágót (Col des Champs). A hőmérséklet elég magasra szökött, kellemetlen módon különféle legyek is üldözőbe vettek. Ennek ellenére elég rendületlenül emelkedtem egyre magasabbra a szerpentines úton a fák között. Egy kis idő után a hajtűkanyarok megszűntek, de legalábbis mérséklődtek kissé. Egy két kisebb falut követően (pl: Pra Pelet) újból megindult a kacskaringó, ezen a ponton a hely elképesztően látványossá változott, alig győztem kapkodni a fejemet, hogy le ne maradjak valami részletről.

Hajtűkanyar a Col des Champs keleti hágóútján

A hágó alatt nem sokkal két országútis ért utol, a hátsó mellém érve lassított és szóba elegyedett velem. Láttam rajta, hogy nagyon kivan, gondolom pihenőnek szánta a diskurzust. Ezt egyáltalán nem bántam, nagyon szeretek eszmét cserélni a hegyeket járó kerékpárosokkal, ráadásul szívet melengető tud lenni az a tény, hogy nem vagyok sokkal rosszabb formában, mint a „nagyok"...

Egy kicsivel a hágó alatt aztán nekiindult a srác, mert nagyon elhúzott a haverja. Nem sokkal később értem fel, mint ők, aztán ott meg egy német fickó kezdett beszélgetni velem. Ő lőtte a csúcsfotómat is, aztán elköszöntünk egymástól, ki-ki ment a maga útjára. Én Colmars felé. Az út keskeny volt, rossz minőségű és meredek, ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy lehet, hogy a kört emiatt fordítva érdemes megtenni.

Gurulás a Col des Champs-ról. A látványra nem lehet panasz...

Colmars-ban nem időztem sokat, csak a gurulás miatt megfájdult kezeimet nyomkodtam meg egy kicsit, aztán nyeregbe pattantam, csettintettem egyet elismerően két formás bicikliscsajnak (akikkel egy szakaszon együtt gurultam), aztán indultam is észak felé a harmadik nagy hágó, az Allos felé. Az út a völgyben haladt és nem volt meredek. Allos városka után egy autóspihenőben leültem egy padra, hogy megebédeljek. Nagyon jó időben voltam még mindig. Reggel tartottam attól ugyanis, hogy térdeim miatt nagy időhátrányba kerülök és este érek vissza, de ennek a problémának egyelőre nyoma sem volt.

Az út továbbra sem hagyta el a völgyet, felfelé haladt rendületlenül, de még nem az óriáskígyó-forma hágóutat idézte. Erre sem kellett sokat várni, La Foux d'Allos nevű síparadicsom mellet kérlelhetetlenül elindult a hegyoldalon fölfelé. Ezen a helyen más is történt, csak hogy ne tudjam nyugodtan élvezni a mászást: megdördült az ég és komor felhők kezdtek átbukni a hegyláncon nyugat-északnyugat felől. Nagyobb gázt adtam, de tudtam, hogy olyan messze vagyok még a csúcstól, hogy esélyem sincs egy zivatarral szemben, képtelenség „leelőzni". Egy fél óra múltán állandósulni látszott a helyzet, dörgött, felhősödött, de egyéb nem történt. Ettől egy kicsit megnyugodtam, de messze volt még, hogy biztonságban érezzem magam egy hegyi vihartól...

Vihar közeleg...

Az út egyébként maga volt az „álom". Keskeny, kanyargós utat kell elképzelni, a látvány a felhők irányában félelmetes volt. Aztán egy utolsó „gázfröccs" után azon kaptam magam, hogy fent vagyok az aznapi harmadik kétezresemen. Nem is tudom, pontosan mit éreztem: büszkeséget, örömöt, megkönnyebbülést? Talán mindet egyszerre...

A csúcsfotó elkészítése okozott egy kis nehézséget, mert a tábla nem volt túlságosan kerékpárosbarát helyen, de azért kínálkozott megoldás a helyzet kezelésére. Amikor elindultam a hágóból a nagy gurulásra Barcelonnette-ig, azon kaptam magam, hogy a túloldal monumentális szépsége szinte „falként" üt mellbe, azonnal megállít...

Több képet is készítenem kellett, de nem csak fönt, hanem ahogyan lefelé gurultam, egy csomó helyen megálltam, hogy leesett államat felvegyem a kormányról. A hatalmas völgyben látszott, hogy több zivatarfelhő is úszik az égen, de egyik sem tartott felém.

A Col d'Allos északi oldala. Gurulás Barcelonnette felé

Barcelonnette-ben nézelődtem egy kicsit és kerestem egy biciklisboltot is, ugyanis akartam venni egy tartalékbelsőt, mert az Isola-i defektet nem volt érdemes javítani a sok és nagy lyuk miatt...

Kellemes késő délutáni fényekben, jóval korábban érkeztem meg Jausiers-ba, mint azt gondoltam előző nap. Itt pihegtem egyet, aztán másnapra vettem néhány dolgot a boltban. Vacsorafőzés közben azért egy röpke zápor tiszteletét tette a kempingben, de semmi komolyabb nem történt. Éjszaka a hegyoldalban tartott buliból egyfolytában tűzijátékrakétákat lövöldöztek (ráadásul a nagyobb fajtából), mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy a hatalmas völgyben ezek milyen hanghatásokat eredményeztek...

10. nap:

Fájó szívvel hagytam hátra kedvenc kempingemet, de megvigasztalt a tény, hogy mennyi érdekes és izgalmas hely volt betervezve aznapra. Rögtön az elején a 2008-ban rám nagy hatást kifejtő Vars-hágó, majd délutánra meg akartam hódítani az Alpok „bronzérmesét", az Agnel-t, ami a maga 2744 méterével kecsegtető kihívásnak tűnt a Vars után.

Reggel így azonnal a főútra tértem és elindultam északi irányba, ahonnan 2008-ban érkeztem. A völgy még árnyékos volt és hűvös, a gondolataimba mélyedtem, ahogyan a pedálokat tekertem. A Vars irányába haladóknak egy idő után ott kell hagyniuk a főutat, ami a Maddalena-hágó felé tart Olaszországba. A leágazásnál tehát én is balra fordultam. Hét kilométer elteltével St-Paul-sur-Ubaye-ba értem, idáig nem vészesen meredek az út, de innentől rendesen bekeményít! Bár annak idején gurulva tettem meg ezt a szakaszt, jól eszembe véstem, hogy a száguldás valószínűleg nagy meredekséget jelenthet!

Egy idősebb házaspárral találkoztam, akik komoly hegyi freeride gépeikkel tekertek ugyanabba az irányba. Nem is igazán értettem a dolgot, de aztán elbeszélgettem a fickóval, aki bár nem beszélt angolul túl jól, elmagyarázta, hogy egy hegyi ösvényre tartanak, amin száguldva fognak lefelé menni La-Condamine felé. A nénit sehogyan sem tudtam elképzelni downhillesként, de abban maradtam, hogy csak „magyaros" gondolkodásom nem tud napirendre térni afölött, ami itt természetes...

Hirtelen azon kaptam magam, hogy a vércukrom Jausiers-ig gurult vissza, meg is álltam, hogy reggelizzek egyet. Nem is ártott, hogy pótoltam az energiát (bár nem találtam szép reggelizőhelyet), mert a hágóig nagyon meredek szakaszok jöttek. A meredekségjelzőm 10% környékén mutogatott, de a táj szerencsére elvonta a figyelmem róla...

Kemény emelkedő a Col de Vars déli oldalán

A hágóban aztán megrohantak az emlékek. Tényleg szép hágó, most is nagy hatást tett rám. Különösen a túloldali tavacskák az út mellett voltak ismét lenyűgözőek. Nem időztem sokáig, a Col Agnel-hez fűzött terveim befolyásolták a napi ritmust. Gurultam is hát ahogyan a csövön kifért, azért a tavak mellett még megálltam egy röpke pillanatra, hogy a lefelé tartó országútisokról csináljak néhány fényképet. Aztán Vars városkában betértem a boltba is, hogy kimerült édességkészletemet pótoljam. Itt arra lettem figyelmes, hogy valakik magyarul beszélnek. Két fickó éppen azon vitázott, hogy melyik kekszet vegyék, de mivel az egyik jelölt a kedvenceim egyike volt, higgadtam odaléptem, rámutattam és közöltem: „Szerintem ezt". Ezután köszöntem és odébbálltam, míg ők csodálkozva néztek utánam...

Guillestre felé száguldva alig bírtam levenni a szemem az Ecrins tömbjéről: utam első négyezrese (egyébként az Alpok legdélebbre fekvő négyezres tömbje)! A hatalmas völgy túlfelén magasodott az óriás, tudtam, hogy másnap fogok elmenni mellette a Lautaret-hágóról gurulva.

Guillestre mellett egy másik út felé fordultam, mint amin 2008-ban érkeztem ide. Hamar konstatáltam, hogy valami országúti verseny van, de az út nincs lezárva. Lépten-nyomon felvezetőautók és különféle útszéli segédek jelentek meg a kanyarokban, akik táblákkal mutogatták a versenyzőknek, hogy merre kell menni. A mezőny éppen szemből jött, többször megálltam fotózni és bíztatni őket. Persze szinte mindegyikük intett nekem is. Az út maga is fantasztikus helyen húzódott, sziklás-szakadékos-alagutas szakasz következett, ami szerintem maradandó nyomot hagy minden erre járónak...

Az út Guillestre és Chateau-Ville-Vieille között

Az út Chateau-Ville-Vieille előtt elágazik: bal felé fordulva az út a híres-hírhedt Izoard hágóba vezet fel. Bár másnapi utamon én magam is arra szándékoztam menni, előbb muszáj volt megnéznem az Agnel-t is! Így egy kicsit meredekebb szakaszon betekertem a városkába, majd egy suhanós gurulás után a városszéli kempinget vettem célba. Itt egy facsoport közepére vertem sátrat egy osztrák párocska táborhelye mellé. A recepció még nem volt nyitva, ezért megkértem a srácokat, hogy néha nézzenek rá a cuccaimra, aztán elindultam a hágó felé.

Őszintén szólva egy kicsit tartottam a dologtól, de aztán a meredek kezdést követően megnyugodtam, belefér ez még simán a mai napba és a térdeim sem ellenzik a döntésemet! Molines-en-Queyras-nál balra fordultam, megindult a hágóút. A kis falvak hangulatán az alig pár hete átsuhant Tour de France mezőny hagyott látványos nyomokat: minduntalan a versenyzőknek szóló vicces de egyúttal bíztató tákolmányokkal találkoztam.

Az út egy ideig csak kevés éles kanyart hordott magán, mivel a völgyben haladt fölfelé párhuzamosan egy kis vízfolyással. Innen már látszott a hágó is, elképesztő magasan, ráadásul „túlvilági hangulatot" árasztó felhők buktak át rajta, ami ebből a szögből nézve nem volt szívderítő látvány...

Aztán elindultak a szerpentinek, méghozzá meglehetősen gorombán. A meredekség azonnal az egekbe szökött, bár ez azt is eredményezte egyúttal, hogy az út is tartotta vele a lépést, ha ez egekbe nem is, de 2744m magasra, a hágóig mindenképp... Ugyanis jóval hamarabb ott voltam, mint gondoltam! Az út rövidsége persze egyenes arányban van a meredekséggel, de nem akarom, hogy ez most panaszként hangozzon: élveztem nagyon a tekerést! Ráadásul a panoráma valami lenyűgöző volt, hamar kiderült, hogy a felhőktől sem kell félni, félelmetesek, de „nem bántanak".

Felhőpaplan. Irány a Col Agnel!

Visszatekintés az emelkedőre a Col Agnel-ről

Letámasztottam a gépet, egy kis sétával nyújtóztattam ki a lábaimat. Az olasz oldal nem mutatott semmit, mert tejfehéren fedték a felhők, csak egy szerpentinkanyar erejéig lehetett az utat is látni, aztán az egész eltűnt a tejszínhabban. Mivel szinte fogvacogtatóan hideg szél kezdte simogatni a mászástól izzadt felsőtestemet, gyorsan felöltöztem, még a télikesztyűmet is magamra vettem (de jó, hogy nem voltam akkora hülye, hogy a kempingben felejtsem!). Egy srác elkészítette az elmaradhatatlan fotót, aztán már gurultam is! A hideg és a meredekség karöltve tették embert próbálóvá az ereszkedést, de kicsit lejjebb érve a hőmérséklet úgy döntött, hogy kibékül velem.

A kempingbe érve még mindig egészen korán volt, a recepció azonban már kinyitott, úgyhogy elindultam, hogy elintézzem a formaságokat. A recepcióshölgy rendkívül kedves volt, angolul is beszélt az igazán bájosan hangzó francia akcentussal. A kemping ismét nagyon olcsó volt. A hölgy még az időjárásnak is utánanézett a kedvemért, az elkövetkező néhány napra mindenképpen szép idő volt kilátásban! Ennek ő is őszintén örült, egyébként szinte megdicsért, hogy milyen jól eltaláltam mikor jöjjek túrázni, mert az elmúlt két hónapban gyakorlatilag végig szakadt az eső. Eszembe jutott szegény Györgyi Gábor nagy esős szívása, amikor júniusban errefelé járt...

Este még zuhanyoztam egy jót, aztán már csak egy nagyszerű kis vacsora hiányzott, hogy teljessé tegyem ezt az egyébként is jól sikerült napot...

Oldal: TÚRABESZÁMOLÓ 2011 Alpok hosszában 3.rész "La Cayolle - Agnel"
PASSO - © 2008 - 2024 - passo.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat