Kerékpártúra 2008.

5000km Dublintól Bajáig 3. rész

16. nap (július 21.):

Reggel szemerkélt egy kicsit, de csak átmeneti jelleggel, mert egyébként innen is onnan is napfény szűrődött át a vékony felhőrétegen. Pakolás közben Phil a sátrát is megmutatta, alig több mint egykilós jószág volt. A biciklijéről is filozófálgattunk, valóban egy igényes kis paripa volt, kimondottan kevés cuccal való hosszútávú túrákra. A két oldaltáskájával is irigylésre méltóan könnyű volt a bicikli. Ráadásul nagyon igényesen voltak az alkatrészek is összeválogatva, látszott, hogy hozzáértő kezek munkája!

Indulás után azonnal bal oldalra álltam be, egy szembe jövő teherautó eszméltetett rá a problémára. Phil jót röhögött, de hát a megszokás az megszokás!

Elindultunk. Úgy határoztunk, hogy a nap jó részében még együtt fogunk tekerni, csak valamikor a késő délután kellett különválnunk. Nekem sürgős volt a térképek beszerzése is, mert Dublinban csak Írországról, Skóciáról és Angliáról sikerült használható darabokat beszereznem. Mivel Philnek voltak jó térképei, egy ideig nem volt gond, aztán tudtuk, hogy csakhamar úgyis átmegyünk valami városon.

Ahogy tekertünk, többször is láttunk az út szélén „Please drive on the right!" feliratú táblákat jelezvén, hogy nem csak mi küzdünk ezzel a problémával.

A reggelit Desvres városkában vettük meg, kiderült, hogy Phil elég jól beszél franciául. Ez szertefoszlatta azt az elméletet, hogy az angol-ajkúak nem tanulnak idegen nyelveket. Persze Phil édesapja - mint kiderült - nyelvészprofesszor volt egy londoni egyetemen, szóval volt honnan örökölni az érdeklődést.

Ebben a városkában találtunk egy könyvesboltot is, ahová betértem térképet nézni. Kiderült, hogy minden képzeletet felülmúlóan nagy a választék, szóval el voltam egy darabig. Külön nehézséget okozott, hogy az igazán jó, nagyfelbontású térképek darabokból „rakták össze" Franciaországot, ezért hirtelen azt is ki kellett gondolnom, hogy merre is akarok menni nagyvonalakban, mert minden térképet meg akartam itt venni, hogy ne kelljen később ezzel is szenvedni. Végül is 6 db 1:300.000-es térképet vettem, nagyon jónak ígérkeztek. Bár ez 30 Eurómba került, ez benne volt a költségvetésemben, de különben sem tartottam ilyen jó térképeket drágának ennyi pénzért.

Phil a köteg térkép láttán kifejezte azt a véleményét, miszerint szerinte túl nehezek, de mondtam neki, hogy lehet, hogy az ő gépén számítana, az enyémen már annyira nem...

Tekerés Észak-Franciaországban. Előttem Phil

Igazán hangulatos tájon tekertünk dombok, erdők és kis falvak között. Egy emelkedő után Phil - akit ilyenkor mindig lehagytam - megjegyezte, hogy zavarbaejtően jól megyek felfelé. Nem tagadom, ez jól esett. Útban az Alpok felé pont ilyen dicséretre vágytam. Egy kis falu szélén megálltunk enni, Philen látszott, hogy teljesen extázisban van, hogy Franciaországban lehet. Öröme rám is átszállt.

Aztán elérkezett a búcsú ideje. Látszott rajta, hogy szomorú az elválás miatt, de megmondom őszintén, én is megkedveltem a barátságos srácot! Jó utat kívántunk egymásnak, aztán ő jobbra ment én meg egyenesen...

Hamarosan az este is közeledni kezdett, egy szép kis erdőfoltban találtam eszményi sátorhelyet.

17. nap:

Igazán ragyogó napsütés szűrődött át a lombokon, mikor kievickéltem a sátorból. Csakhamar össze is pakoltam, majd útnak indultam. Már induláskor levetettem a biciklis polármellényt, nem kellett már (és az Alpokig nem is használtam).

Olyan tájakon és olyan falvakon tekertem keresztül, amilyeneket a Tour de France közvetítésén látni! Nagyon élveztem a tekerést. Ezen a napon kellett először állítani a hátsó váltó bowdenfeszességén, utána megint precízen váltott! Nekem senki ne szidja ezek után a Shimano Sora-t és az Alivio-t!

Hangulatos francia falvakon keresztül...

Utam során ezen a napon volt először melegem. Igazi nyár volt, ragyogott a nap!

Estére megközelítettem Párizst, egy kempingben szálltam meg az Oise folyó partján. A „házinéni" egy büdös kuma szót nem beszélt angolul, még a számokat sem, így nehézkes volt a fizetés, de aztán kiderült, hogy beszél portugálul, amin már elboldogultunk, legalábbis ami a számokat illeti...

18. nap:

Nem volt egyszerű bejutni Párizsba annyi szent! A forgalom nagyobb és kiszámíthatatlanabb volt, mint Londonban. Egy helyen bementem a boltba, megreggeliztem. Egy barátságos úr kérdezte, hogy a London-Párizs biciklitúrát csinálom-e. Mondtam neki, hogy a Dublin-Budapestet (mivel a Baja nem mondott volna neki semmit). Jó utat kívánt.

Annyi különbség azért volt Londonhoz képest, hogy viszonylag messziről látható volt az Eiffel-torony csúcsa, így legalább tudtam, hogy jó felé megyek...

A Szajna megtalálása után minden egyszerűbb lett. Egy ideig a folyóparton tekeregtem, aztán egy idő után balra fordultam, mert mindenképpen álmom volt, hogy a Champs Élysées-n végigbiciklizzek (általánosságban elmondható, hogy Párizshoz több álmot fűztem, mint Londonhoz).

Szóval a Charles de Gaulle sugárúton közelítettem meg a Diadalívet, amiről kiderült, hogy sokkal nagyobb, mint gondoltam. A körülötte lévő körforgalomban majdnem elütöttek, de aztán csodával határos módon megúsztam. Ezután végigbicikliztem a macskaköves Champs Élysées-en, teljesült egy álmom!

Ezután az Eiffel-toronyhoz tekertem, de közben megállás nélkül nézelődtem. A toronynál pihentem is kicsit, aztán elindultam a Louvre és a Notre Dame környékére, hogy egy másik nagy álmomat is teljesítsem: egy szajna-parti kávézóban egy kávé a Notre Dame-mal szemben. Kipipálva...

Notre Dame

Nem is maradt több időm. A nagyvárosból ki is akartam még keveredni, ami londoni tapasztalataimra építve nehéznek ígérkezett...

A jól bevált receptet alkalmaztam itt is: követtem a Szajnát. A project nehezebb volt, mint Londonban. Többször kellett átbiciklizni egyik partról a másikra, mert ott alacsonyabb volt a forgalom. Nagy nehezen, de végül is kijutottam, a Szajna partján immáron kis városok között tekertem a Fountainebleau-i Erdő szélén. Egy ponton aztán már ott mertem hagyni szépséges iránytűmet és felkanyarodtam a partról. A lemenő nap fényénél egy gabonatábla szélén állítottam sátrat. Mielőtt nyugovóra tértem, még néhány vaddisznó is tiszteletét tette a táboromban.

A Szajna partján

19. nap:

Korán reggel indultam, de az alig néhány km-re lévő faluban megálltam, hogy megvárjam a kisbolt és a pékség nyitását, ami perceken belül be is következett. A boltban vettem ezt azt, a pékségből pedig kijött egy fickó és a kezembe nyomott egy-két croissantot, aztán mosolyogva jó utat kívánt.

Először erdőben, aztán felváltva szántók-erdők között vezetett utam. A meleg jól megütött, látszott, hogy elszoktam tőle. Egy kis csatorna partján megálltam az árnyékban, ebédeltem, kávét főztem.

A Loire völgye

Délután Gien-nél keltem át a Loire-on, aztán a folyót követtem. Hangulatos kastélyok, kis francia falvak voltak a folyó völgyében. Egy hídról kiderült, hogy valójában egy csatorna megy át a Loire fölött! Kishajók úsztak rajta, hihetetlen volt!

Csatorna a hídon a Loire fölött

Beaulieu mellett lekanyarodtam a folyópartra egy kempingbe. Barátságos hely volt és nagyon olcsó (5 Euro), azt hiszem, ekkor szerettem bele a francia kempingekbe.

Naplemente a Loire melletti kempingben

20. nap:

Kis utakon haladtam tovább. Egy helyen eltávolodtam kissé a Loire-tól, de aztán megint a folyóvölgyben tekertem tovább. Sokszor vezetett kis csatorna is az út mellett, ezeken kishajók haladtak. Az egyik hajón utazókkal egy boltban is összefutottam a parton, mondták, hogy Koppenhágából jönnek! Az volt a tervük, hogy keresztülhajóznak a kontinensen a mediterráneumba.

Nagyon szépek voltak a falvak! Egy idő után elhagytam a Loire-t és az Allier partján folytattam, amin Le veurdre-nél keltem át. Tovább folytattam utamat a kis utakon, hamarosan sűrű erdőkhöz érkeztem. Itt kerestem magamnak sátrazóhelyet, Moulens-től néhány km-re keletre.

21. nap:

Kicsit szemerkélt az eső reggel, ez egy kicsit lelohasztotta a kedvem, de aztán kiderült, hogy semmi komoly. Ami viszont az volt, hogy sátorbontáskor eltört az egyik alumíniumrúd! Hirtelen végigcikázott az agyamon ez az, főleg szitkok, de aztán érdekes feladatnak találtam azt, hogy ezt hogyan oldom meg.

Első körben arra gondoltam, hogy egy cöveket erőltetek az eltört rúdelembe, de ez nem bizonyult jó megoldásnak. Aztán eszembe jutott, hogy szerszámaim között van egy tízcentis vékony kis acélcső, amit még akkor rendszeresítettem, amikor egy rosszabb minőségű láncbontóm volt, hogy meghosszabbítsam vele az erőkart. Nos a csövecske totálisan rápasszolt az alurúdra! Nem volt más dolgom, csak hogy szigetelőszalaggal fixáljam a két végét és kész volt a tökéletes szerelés. Jobb volt, mint az eredeti! (ezt a módszert részletesen ki fogom fejteni a túrafelszerelésekről szóló részben, hogy tippeket adjak!)

Folytattam utamat a hangulatos tájon. Kicsit felhősebb volt az ég, mint az elmúlt napokban, de legalább nem volt hőség. Először kis dombokat szeltem át, aztán ismét átkeltem a Loire-on, majd középhegységi tájon folytattam a tekerést, megint 500m fölé jutottam. Megmásztam a 762m magas Col du Fut d'Avenas nevű hágót. Hiányzott már a hegyvidék! Hosszú gurulás után a Saone partjára jutottam Belleville nevű városban. Átkeltem a hídon, de láttam, hogy lassan, de biztosan sötétedik már, ezért a túlparton egyből figyelni kezdtem az út szélét. Egy kis földúton le is mentem, ahol is vagy fél órát nézegettem, de nem volt túl meggyőző. Aztán végül is ott maradtam, csak beljebb mentem egy erdőfoltba. Alighogy felállítottam a sátrat, lecsapott a vihar. Az volt a vicces, hogy nem is láttam/hallottam, hogy közeledik! Végül is mindegy volt már, jó helyem volt ott. Vacsoráztam és lefeküdtem aludni.

22. nap:

Reggel kicsit hűvös volt a levegő, de a nap hamarosan kisütött. Folytattam a kis utakon a tekerést, érdekes tájra érkeztem: kisebb-nagyobb tavak voltak mindenhol elszórtan. A tavak partján meg szép kis falvak, egy ilyenben reggeliztem.

Kis tavak vidéke

Aztán ezt a szép tájat is magam mögött hagytam, hamarosan a Rhone folyóhoz érkeztem. A folyóparton haladtam fölfelé, egy alkalmas helyen megebédeltem. Sok kerékpárossal találkoztam errefelé, egy országútis srácot megszólítottam, mert láttam, hogy az akkor még újdonságnak számító Sram országúti váltó- és fékrendszer volt a gépén. Beszélgettünk egy kicsit, mondta, hogy a Sramnak dolgozik. Az a feladata, hogy minden alkatrészt addig teszteljen, amíg „szét nem rohad". Jó véleménnyel volt az általam is nagyra becsült cég alkatrészeiről.

Tekerés a Rhone partján

Egyre inkább alpesivé vált a táj hangulata, bár még nem voltak nagyok a hegyek. Szép helyeken tekertem a folyóparton, aztán egy kissé elkeveredtem, és csak jó sokára találtam meg magam a térképen újra, hogy hol is vagyok. Jó meleg lett, de sehol nem tudtam vizet vételezni, végül egy helybéli megtöltötte a kulacsokat. Ez jó is volt, mint kiderült, mert nagyon meredeken indult meg a kiválasztott út, a kaptatón hamar kiszáradtam volna a melegben víz nélkül.

Aztán lekanyarodtam egy tó, a Lac d'Aiguebelette partjára, ahol egy kempingben éjszakáztam.  A tó túloldalán igazi sziklafalak emelkedtek már. Közeleg az Alpok! Még egy sörre is elcsábultam a kemping sörözőjében...

23. nap:

Igazi páratenger telepedett a tóra reggel. Szinte köd volt, a sátram meg csuromvizes. Kiderült az is, hogy nem igazán kellett volna legurulni a tópartra, mert az úthoz, amin tovább akartam menni, most vissza kellett kapaszkodni. Ezt előző nap nem igazán vettem észre, vagy nem tudom...

Végül is nem kellett annyira sokat menni az elágazásig, de onnan keményen megindultak a szerpentinek egy Col de l'Epine nevű hágóba 987 méter magasra. A kapaszkodóról kiváló látvány terült elém a tó felé, ami fölött még mindig ott volt a pára.

Visszatekintés a l'Epine emelkedőjéről

A hágó nagyon szép volt, a gurulás pedig frenetikus! Ilyen magasan nem voltam már 2007 óta, úgyhogy tudtam értékelni. Legurultam Chambéry-be, ahol reggeliztem egy kiadósat, majd tájékozódási nehézségek leküzdésével töltöttem még egy fél órát a városban, de aztán csak megtaláltam a helyes utat. A látképet már igazán nagy hegyek befolyásolták, vita nem is lehetett: az Alpokhoz érkeztem!

Montméliannál felfelé kanyarodtam az Isére völgyébe Albertville irányába. Gyönyörű volt a táj, egy kicsit volt csak melegebb a kelleténél. Sajnos egyszer csak furcsa zörejeket hallottam lentről ezért megálltam, hogy ellenőrizzem a hang forrását. Eltört a jobb oldali első csomagtartó alsó csavarja, ráadásul beletört, ezért lehetetlen volt megcsinálni azokkal a szerszámokkal, amikkel rendelkeztem! Kis gondolkodás után egy erős kötegelővel rögzítettem a csomagtartót a fékkonzolhoz. Egy ideig még többször megálltam, hogy ellenőrizzem, hogyan is bírja a strapát, de aztán elkönyveltem, hogy ha örökre nem is, de egy darabig bírni fogja.

Az Isére völgyében 

Albertville-ben kis bevásárlás után Beaufort felé vettem az irányt. Az út kemény emelkedővel indult, de aztán megszelídült kissé. hatalmas hegyek tűntek fel, közöttük tekerni olyan volt, mint hazatérni. Beaufort előtt megálltam egy hangulatos kempingben. Itt tapasztaltam meg az egyik legnevetségesebb dolgot, amit valaha láttam életemben: egy fickó a lakókocsija mellett a tévét nézte, éppen egy dokumentumfilm ment, az ALPOKRÓL...

Tekerés Beaufort felé

Éjszaka egy nagy vihar érkezett, a távoli dörgések után itt is ott is felhangzottak a kempingekben ilyenkor elmaradhatatlan gyereksírások.

Oldal: TÚRABESZÁMOLÓ 2008 Dublintól Bajáig 3.rész Franciaország
PASSO - © 2008 - 2024 - passo.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat