Bevezetés:

Több tervem is volt arra vonatkozóan, merre is menjek ezen a nyáron. Mindenképpen hosszú túrát szerettem volna, mert a 2008-as nagy utazásom Dublintól annyira mély emlékeket idézett fel bennem, hogy nem bírtam volna egy legalább 3000km-es túra nélkül elképzelni ezt az évet.

A három kiforrott terv közül a már régóta dédelgetett „az Alpok hosszában" elnevezésűt választottam ki, több okból is. Az egyik az volt, hogy nagyon vágytam vissza a Francia-Alpokba, a másik az, hogy sok hágót nem másztam meg még ebben a gyönyörű hegységben, valamint nagyon jól adta magát az az apropó, hogy Sopronban lakom, az Alpokalján. Ezekhez az okokhoz később sajnos egy újabb társult: nyár elején rosszabbodott térdeim állapota, ezért kézenfekvőnek tartottam egy olyan tervet, aminek útvonaláról még akár vonattal is kényelmesen haza tudok jönni, ha baj van.

A terv nagyvonalakban: Sopronból indulva az Alpok fővonalát követve megmászni az összes nagy hágót, de a top hármas listát leszámítva főleg azokra koncentrálva, ahol még nem jártam. Aztán a 2008-ban már tesztelt észak-olaszországi úton hazajönni a Pó-síkságon keresztül, majd Szlovéniában a szokásos úton Szentgotthárdig. Egy kis levezetőtúra a kemény Alpok után...

Nyár közepére azonban két probléma is felmerült: a térdeim még silányabb állapotba kerültek, valamint az Alpokban hetek óta tomboló rossz idő nemhogy elmúlóban volt, hanem újabb frontokat jeleztek előre. Egyszerre két dologra is megoldást kellett találni. Az elsőre az volt a legjobb ötlet, ha csak a felét járom végig az útnak, a másikra pedig az, hogy a fordítva kezdem a kört. Ezutóbbi azért volt megoldás, mert a frontok inkább csak az Alpokat érintették, a Pó-síkság magassága és Szlovénia csak a széleit kapták meg. Úgy okoskodtam, hogy így déli irányban elsuhanhatok, szinte kicselezve a rossz időt. Persze nem áltattam magam, tudtam, hogy sokszor fogok esőben tekerni, de ez is jobban hangzott annál, minthogy mindig. Ez azért is különösen jó terv volt, mert az első napok könnyű terepein tesztelni tudom azt is, mit bírnak a térdeim, hogy mikorra a főattrakció megkezdődik, már ne legyen meglepetés a dolog. A blogban többször is beszámoltam dilemmáimról, nem ragozom itt tovább a dolgokat (lásd ott!). Az indulás napja július 22-ére esett...

1. nap (2011. július 22.):

Kora reggel a szinte szokásos úttal kezdődött a túra: a soproni vasútállomásra gurultam. Vonatra szálltam és az ismerős útvonalon Szentgotthárdra utaztam (idén immáron másodszorra). Az idő felhős volt, de semmiképpen sem volt rossznak nevezhető, a nap sokszor kisütött.

Itt egy kicsit szó - sőt: kifejezés - ismétlést kell elkövetnem, hiszen Szentgotthárdtól is a szokásos úton folytattam a túrát Felsőszölnök irányába. Hamar átkeltem Szlovéniába, ahol már igazán jó idő volt. Magamban persze felosztottam az aznapot is különböző szakaszokra, gondosan mérlegelve, hogy az újabb szakaszok megtételéhez mennyi idő áll rendelkezésemre, hogy a következőt is időben tegyem meg. Tudtam, hogy a napos idő csalóka, másnapra ide is meg fog érkezni a front.

A Muráig jól ismertem az utat, hiszen többször is megtettem már, azonban Radenci és Ptuj között eddig még csak egyszer jártam, idén Pünkösdkor. Radenci előtt egy percig a hídról nézegettem a szép folyót, nem sejtettem ekkor még, hogy a túra végén is fontos tájképi eleme lesz utazásomnak. Kellemes napos időben érkeztem Ptujba is vagy fél óra előnnyel, optimizmus fogott el, valamint kíváncsi várakozás is, hiszen a dimbes-dombos tájon már számtalanszor áttekertem, de sohasem ebből az irányból.

Ptuj vára és a Dráva

A tájékozódással nem volt gond, szinte úgy ismerem már Szlovéniát, mint a tenyeremet. Ptuj-tól nem messze ebédeltem meg, aztán jól a pedálokra tapostam. Meglepetésemre Poljcane-hoz éppen csak időben értem oda a tervhez képest, azt hiszem elszámoltam magam egy kicsit. Azért volt sietős a dolog, mert aznap még Kamnik-ig szerettem volna eljutni, és az továbbra sem a szomszédban volt. Celje felé a tekerés ugyanolyan élvezetes volt, mint eddig, alig álltam meg valahol, hiszen nem is kellett semmi miatt megállnom.

Celje előtt borulni kezdett, de azért a továbbhaladást választottam. Hamarosan meggondoltam magam, mert zivatarfelhők érkeztek észak-nyugat felől, nem is egy. A távolban esőfüggönyök látszottak, ráadásul főként Kamnik irányában, egyszerre több irányban is dörgött. Mivel még csupán Celje szélén voltam, visszatekertem néhány kilométert, mert a város előtt számtalan jó vadkempingező-helyet láttam. Vissza is tértem, meg is találtam a jó kis éjszakázóhelyemet a fenyők alatt. Sátrat állítottam, de azért egy kicsit bosszús voltam, mert tudtam, hogy jóval kevesebbet mentem, mint akartam.

Egy darabig úgy tűnt, a zivatarok elvonultak, de aztán éjszaka lecsapott az égszakadás.

Statisztika: 

megtett táv: 161,96km

szint: +1187m

2. nap:

...És persze nem volt neki annyira sietős, hogy reggelig elvonuljon. Nekem igen, de valahogy nem akaródzott szakadó esőben összecuccolni és elindulni.

Aztán - bár már nem is vártam - mérséklődni kezdett az intenzitása, majd el is állt. Gyorsan felmálháztam a gépet és nekiindultam, de már fél tíz volt, ami éppen két órával volt több, mint a szokásos indulási időm. Az idő nagyon borús volt, igen komor felhők határozták meg a tájképet. Átgurultam Celjén, megkerestem a kerékpárutat, aztán a lovak közé csaptam, mert a számításaim szerint a tegnapi és aznapi fiaskóval együtt már vagy 60-80km lemaradásban voltam a tervezetthez képest.

Egyszer álltam csak meg, hogy reggelit vegyek, egyébként a tempó volt a délelőtti főszereplő. Elértem a Menina-hegységet, itt a szokásos kis hágó, a Kozjak (658m) emelkedője várt, ami ebből az irányból egy kicsit nehezebbnek bizonyult, mint a túloldalról. A hágócskából szemügyre vehettem a nyugat felé húzódó völgyet, utam további részét is a viharfelhők uralták.

Kilátás nyugat felé a Kozjak hágóból

Kamnik-ig egyszer álltam csak meg, hogy bevásároljak, akár több napra való kenyeret és zöldséget is venni akartam. Úgy határoztam, hogy Kamnik-ban fogok megállni ebédelni.

Kamnik mellett északra tekintve nem sok bizalmat árasztottak a felhők, ahogyan a Kamniki-Alpok csúcsait borították. Egy padnál megálltam és falatozni kezdtem. Jól esett a pihenő is a délelőtti megfeszített tempó után. Az eredeti terv szerint ezen a napon már át akartam kelni Olaszországba is, de az elszenvedett kilométerveszteség mértéke azt sugallta, hogy erről le kell mondanom. Azért ennek ellenére úgy döntöttem, kiadom magamból amit csak tudok, és majd meglátjuk mire lesz ez elegendő.

Amikor már éppen elpakolni készültem a kajáláshoz elővett cuccokat, esni kezdett. Magamra vettem mindent, amit csak ilyenkor szoktam, aztán elindultam. Egy ideig kitartóan esett, de valahogyan kimanővereztem alóla egy húsz perc után. Az esőkabátot még nem mertem levenni, mert egy másik felhő is rohant felém. A nagy sietség végül meghozta a gyümölcsét: ezt a másik felhőt is elkerültem, csupán egy helyen kezdett esni megint Skofja Loka előtt, de néhány perc múlva az is elállt.

Skofja Loka-n szinte átrobogtam, bár jól esett volna egy kis pihenő. A városban lévő meredek emelkedő után hosszan elnyúló kapaszkodás várt rám a Kladje-ra, a 787m-es alacsony kis hágóba. Az eleje persze nagyon enyhén emelkedett csak, a kívánt sebességet tudtam tartani, sőt még egy kicsit gyorsabban is mentem a tervezettnél. Egy kis falu előtt aztán megint leszakadt az ég, de szó szerint. Egy kicsit meg is áztam az alatt a néhány száz méter alatt, ami a faluig még hátra volt, de aztán egy kis benzinkút alá menekültem be, így az igazi bőrig ázást meg tudtam úszni. Aztán itt vártam majd egy órát. Úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Írtam egy üzenetet a twitter-re, majd kihasználva azt, hogy jobbat úgy sem tehetek, vettem egy csokit meg egy üveg üdítőt a benzinkúton és pihentem egyet.

Miután elállt, azonnal indultam. A legoptimistább, de persze rossz idő nélkül tartható eredeti tervhez képest már inkább 80-100km-el voltam elmaradva. Kicsit jobb kedvre derített az, hogy egyelőre esőmentes néhány óra ígérkezett, néha még a nap is kisütött. A keresett elágazás mellett természetesen idegességemben elsuhantam, tekerhettem vissza néhány km-t, de annyira vészes plusz hátrányt nem okozott a malőr.

Megkezdtem a kapaszkodást a Kladje-ra. Voltak benne meredek részek, már rögtön az elején keményebbre vette, de aztán mérséklődött kicsit. A vége előtt megint bedurvult, ekkor szerpentinessé változott (ugye gurulva már jártam erre 2006-ban és 2010-ben is). A benzinkút alatt sokadszorra módosított időtervemhez megfelelően érkeztem fel a hágóra. Gurulás közben igen nagy hegyek sejlettek fel a párából. Egy ponton a hágó alatt, ahol a kilátás jobb volt, fényképezni is megálltam.

Kilátás a Kladje alatt

Átgurultam Cerkno-n, aztán nem sokkal ezután beleágazott az út a főútba. Innen enyhe lejtő várt rám az Idrija folyócska mentén. Úgy tekertem, ahogyan a csövön kifért. Egy évvel korábbi túrám itteni szakaszainak emlékképei villantak fel, tisztelegtem egy sort annak a kis épületnek is, ahová a felhőszakadás elől menekültem akkor.

Az idő nagyon felhős volt, de az elmúlt órákhoz képest javuló tendenciát mutatott. Nagyon jó átlagot tudtam tartani, de közeledett már az este 8, így tudtam, hogy az olaszországi átkelésről, jobb ha nem is álmodom...

Tolmin-tól nem messze gyönyörködtem egy sort a gyönyörű tavacskában, amely már sokszor elvarázsolt túráim során, majd gondolatban fejet hajtottam a Júliai-Alpok kibontakozó hatalmas tömbjének is. Egy rövid, de a fáradtságom miatt keménynek ítélt emelkedő utáni meredek lejtőt követően ismét egy másik főútba ágaztam be, a gyönyörű Isonzo folyó völgyében voltam. Délnek fordultam, továbbra is enyhe lejtő várt rám, hiszen a folyásiránynak megfelelő irányba tartottam én is. Esteledni kezdett, jobbra is balra is egyre gyakrabban pislogtam: hol az ideális táborhely?

Kanal kisvárosánál végül egy kis camping elcsábított, de egyébként is szinte már sötét volt. A vacsora és a fürdés után két megnyugtató tény is mosolyra fakasztott: ugyan jócskán, legalább fél nappal voltam lemaradva a tervhez képest, de azért mégis eljutottam majdnem az olasz határhoz, valamint az időjárás tényleg javulóban volt, okkal gondolhattam arra, hogy korán kelve, a további napokon is ilyen tempót tartva behozhatom.

Statisztika:

megtett táv: 186,83km

szint: +1441m

3. nap:

Ehhez képest már éjfél körül lecsapott az újabb zivatar, megállás nélkül esett délelőtt 9-fél 10-ig. Mire összepakoltam ronggyá ázott sátramat és a cuccokat, majdnem fél 11 volt. Elindultam, magamban azt számolva, hogy a hátrány immáron majdnem egy nap.

Aznapi tervemben nem volt semmi különös: szerettem volna eljutni Velencéig, hogy aztán másnap a síkságon haladjak nyugat felé még egy napot, majd feltekerjek az Alpok - és Svájc - irányába.

Azt a megoldást akartam kivitelezni - csak most fordítva - az olaszországi átkeléshez, amit 2008-ban próbáltam ki: egy kis utacska apró falvak között egy kis magaslaton átkel a folyóparti hegyeken egyenesen Itáliába. Az út Plave-nál ágazik ki a főútból, mire odaértem, az eső megint esni kezdett. Ahogyan tekertem fel az egyébként nem is annyira rövid és enyhe emelkedőn, az eső felhőszakadássá változott át, kellemesnek nemigen nevezhettem a helyzetet. Egyfolytában dörgött és villámlott, a hegyoldalban semmi menedék nem volt a vihar elől. Tehát az egyetlen dolgot tettem, amit csak tehettem: igyekeztem minél hamarabb túllenni rajta. Az emelkedő tetején kis falvak jöttek, ahogyan emlékeztem, de sajnos kitettebb volt a hely, ide-oda dobált a szél. Gurulás jött, innen már a „fűtés"-től is elbúcsúzhattam. Bőrig áztam, vacogtam. A határtól nem messze bementem egy ismerős benzinkúthoz, hogy forró kávét igyak. Itt még vártam is egy órát, hogy elálljon, de végül elindultam.

Olaszországba átérve az eső hirtelen elállt, bár az ég - különösen észak felé - nagyon felhős maradt. Hangulatos olasz falvakon vezetett további utam tökéletes síkságon. Palmanova városában pihentem egyet, valamint levettem a kabátot és az esőnadrágot, mert úgy tűnt nem lesz rájuk szükségem legalább néhány óráig.

Nem túl forgalmas utakon haladtam továbbra is, ebédelni már a főút mellett álltam meg egy benzinkútnál. Az energia ilyenfajta gyors pótlása után ismét nekiláttam, hogy tekerésbe vigyem át azt. A szél elég jó volt, emelkedők sem állták az utam természetesen. A forgalom viszont helyenként zavaróan nagy volt. Errefelé is jártam már többször is, szóval nagy újdonságot sem várhattam.

Egy helyen ismét szemerkélni kezdett, de percek alatt továbbállt. Velencétől nem messze már komolyan kellett kapaszkodni a kormányba a sok autó miatt. Esteledni kezdett, a világítást beizzítva mentem még néhány km-t, aztán a Velence-Mestro „metropoliszhoz" tartozó valamelyik közeli faluban egy campinget választottam alvóhelyül.

Statisztika:

megtett táv: 153,96km

szint: +542m

4. nap:

Már nem bizakodtam nagyon semmiben, de reggel napsütés szűrődött be a sátorba, így korán keltem. A viszonylag gyors összecuccolást ugyanilyen sebes indulás követte: gyorsan túl akartam lenni a nagyvárosi forgalmon.

Nehezen is vergődtem át, volt egynéhány kisebb tévelygés is. Mira felé fordultam, volt egy olyan körforgalom ezen a helyen, ahol azt hittem nem jövök ki élve...

Mondanám, hogy továbbra is ismerősek voltak az utak és a helységek, de igazából csak bizonyos részletek maradtak meg 2008 óta. Néha ezek a részletek ugyan zavarba ejtően részletesek voltak, segítették a tájékozódást. Egy boltban sajtvásárlás közben jópofa fickó próbált meg társalogni velem.

Tribano után rájöttem, miért tévedtem el 2008-ban, de mint mondani szokták, jobb később, mint soha. Monselice után megkezdődött a közúti rémálom-forgalom. Ahol csak tudtam, kis utakat választottam, de az sem mindig vált be. Az volt furcsa, és erre nem is emlékeztem, hogy a vadkempingező helyek szám a gyakorlatilag 0 volt. Minden, de legalábbis majdnem minden be volt építve, vagy fa és bokor nélküli kultúrtáj volt a környéken.

Elhatároztam, hogy a három évvel ezelőtti Pó parti táborhelyemig mindenképpen el kell jutnom. Ezen a napon persze nagyobb út kellett odáig, mint 2008-ban onnan visszafelé Mira-ig (hiszen ma át kellett tekernem még Mestre-n is, ami igen sok időveszteség). Nagyon meglepődtem, hogy milyen hamar odaértem, még a táborhelyet is nagyon könnyen megtaláltam. Ebben az évben is nagyon jónak tartottam. A baj csak az volt, hogy a nagy forgalom miatti fáradtságom ellenére azt is tudtam, hogy még akár két órát is tekerhetnék. Végül a kevés rejtekhely ténye meggyőzött: jobb, ha ottmaradok, az legalább biztos.

Vadkemping a Pó partján

Statisztika:

megtett táv: 178,85km

szint: +293m

5. nap:

Reggelre szinte biztos lettem benne, hogy meg tudnám csinálni az egész Alpok-at hosszában. Bár kevés szint volt az elmúlt négy napban és az esők miatt km sem annyi, mint kellett volna, de a nagy tempó miatt mégis kaptak rendesen a lábaim. Kis fájdalom persze mindig bujkált bennük, de azt már megtanultam kezelni.

Irány továbbra is nyugat, hiszen ha ma este meggondolnám magam, holnap is észak felé fordulhatok! - adtam ki magamnak a parancsot. El is indultam, méghozzá kellemesen korán ahhoz, hogy nagy utat megtegyek. 30km megtétele után volt egy-két jó táborozóhely, tehát talán mégis tovább kellett volna jönnöm tegnap, de utólag mindig könnyű okosnak lenni.

A táj jellegtelensége ellenére mégis kellemes volt néha, mert nosztalgiával töltött el. Aztán Cremona előtt komoly forgalom kezdődött, és a nap nagy részét ez határozta meg. Cremona-ban pihentem egyet, közben odajött egy fickó hozzám beszélgetni. Mondta, hogy az ő szenvedélye is a túrázás, kérdezte merre megyek. Mikor meghallotta, hogy az Alpokba, sajnálkozását fejezte ki, hogy milyen sokat kell majd tolnom a biciklit az emelkedőkön. Közöltem vele, hogy tévedésben él.

Cremona után nem sokkal pedig figyelemmel kísérhettem, ahogyan egy a legősibb hivatást választó hölgy átöltözik a bokorban. Hiába, bicikliről sok minden olyat is lát az ember, ami autóból nem tűnik fel...

Szép idő volt, akárcsak tegnap, de hőség korántsem nehezítette az utat. Ez nagyon kedvezett a tekerésnek. Estére kis tévelygés kezdődött. Nemigen találtam ugyanis megfelelő helyet a kultúrtájon. Nagyon fáradt voltam, muszáj volt találnom valamit. Végül egy temetőfal és egy kukoricaföld kettős fedezéke segített.

Egy temető takarásában...

Statisztika:

megtett táv: 222,62km

szint: +431m

6. nap:

A reggeli felhők még nem borzasztottak el túlságosan, nemigen tudhattam még mi is vár rám aznap. Ahogyan az lenni szokott, indulás után nem sokkal kiváló rejtekhelyek tűntek fel, tegnap este csak odáig kellett volna még eltekerni, de nem érdekelt túlságosan. Estére Demonte-ba akartam érni, az eredeti terv végpontja az lett volna, vagyis így, hogy fordítva csinálom: kezdőpontja. Ugyanis továbbra sem gondoltam meg magam, úgy éreztem, badarság lenne kihagyni életem egyik nagy álmát.

Bosco Marengo-ban kiderült, hogy az az út, amin szerettem volna menni, egész egyszerűen nem létezik, hiába mutatja a térkép. Egy „B" verzió kisegített a bajból, kis kerülő árán. Castellazzo után feltűntek a dombok, ez végre izgalmassá tette a kilátást abba az irányba. Napok óta csak az autópályák fölötti hidakra való felmászás adta a napi szinteket, ez végre igazi kapaszkodókkal kecsegtetett. Persze a térképet tanulmányozva már előző este észrevettem, hogy lesz bőven emelkedőm ezen a szakaszon. Időközben egyre inkább befelhősödött.

Kis emelkedők és lejtők, érdekes városkák következtek. A felhőknek már szinte súlyuk volt amikor egy leágazásnál jobbra kellett fordulnom. Rögtön ezután egy kis falun haladtam át, amikor rám szakadtak a fellegek. Néhány percig még a fák alatt próbáltam meg kihúzni, de aztán lesz ami lesz alapon nyeregbe pattantam. Lelkesedésemet néhány idős néni lohasztotta le, akiktől útbaigazítást kértem. Ugyanis közölték, hogy az az út, amit a térképem mutat, nem létezik.

Rohadt életbe, ma már a második! Pont amikor esni kezd! Ugyan erre is volt vészverzióm, de azért felidegesített a helyzet. Egyre jobban szakadt. Egy kanyarban feltűnt egy buszmegálló, ide menekültem be. Átmenetileg jó megoldásnak tűnt, ugyanis a felhőszakadás elképesztő erővel folytatta. Csakhamar az egész utat hatalmas, hömpölygő zuhatagok borították, több autó is inkább menekülőre fogta, vagy megállt, nem mertek áthajtani a zuhatagon. Néhányan megpróbálták, ezek kisebb szenvedés után át tudtak kelni, bár az autókat kissé oldalra lökte a víz. A nyuszik jellemzően a külföldi rendszámúak voltak (egy holland és egy német) az olaszok többsége bevállalta az átkelést.

Másfél órát vártam, de nem állt el. Mikor az intenzitása annyira visszaesett, hogy már csak eső volt, akkor kelletlenül nekiindultam az emelkedőnek. A dombok eddigre középhegységi magasságú hegyekké transzformálódtak. Hihetetlen látvány fogadott, ahogy egyre feljebb csévéltem a gépet. Az egész hegység felhőben úszott, hamarosan én is benne voltam. Egy faluban egy csávó szóba elegyedett velem, tanácsot is adott a további útra, ami jól jött.

Egy falunál legurultam a völgybe, onnan megint fel 757m magasra, egy nyeregbe, ahol a kereszteződésben a megfelelő irányba fordulva hosszú gurulás várt rám. Dogliani-ba érve elállt az eső. A várost elhagyva egy sziklafalba vájt kegyhely-szerűségben ebédeltem.

Egy rövid emelkedő után ismét nagy visszagurulás hűtött ki. Egy faluban bevásároltam, elsősorban gyors energiapótlásra való édességgel fegyvereztem fel magam, mert bár bizakodtam, azért nem zártam ki az újabb eső lehetőségét. Esőben pedig hosszú időre nem lehet megállni, de egy-egy csoki, vagy pár szem keksz jól jön.

Carru-t elhagyva jött az újabb adag. Először csak amúgy visszafogottan, de aztán rendesen ráerősített. Szakadó esőben jöttek a kilométerek egymás után. Egy buszmegállóban ugyan megálltam, hátha elmegy, de rájöttem, ez csak önámítás. Tiszta időben már láthattam volna az előttem tornyosuló Alpokat. Egy leágazásnál Peveragno felé fordultam, aztán Bergo felé. Nagyon lassan fogyott a Demonte-ig hátralévő táv, nyakamon volt az este is. Volt egy rövid szakasz, ahol gyors egymásutánban több jó - vagy akkor jónak vélt - táborhely csábított arra, hogy abbahagyjam ezt a borzalmat.

Borgo-ban egy kicsit csillapodott az eső, de csak annyival, hogy már nem ömlött. Hátra volt még 20km. Nem volt szabad megállni. A völgyet, amiben haladtam, teljesen belepték a felhők, de még úgy is, hogy nem láttam a hegyeket, nagyon magashegyi hangulatot árasztott. Demonte előtt még kétszer csábultam el majdnem táborverésre, de aztán sötétedéskor megérkeztem végül oda is.

Egy tábla camping-et jelzett a közelben, de azt már nem árulta el, hogy rohadtul fel kell mászni oda a hegyoldalban. Szóval nagy szitkok után, szinte már sötétben érkeztem meg. A csaj, aki az egyik tulaj volt, hihetetlenül kedves volt, felajánlotta az egyik lakókocsit szinte ugyanazon az áron, ahogyan a sátorhelyet adta volna. Körbenéztem az ismét zuhogni kezdő esőben, aztán rábólintottam. Megmondom őszintén, ezután a nap után nem gondoltam, hogy ez luxus. Ahhoz még kellett egy forró fürdő is. A zuhanykabint egy hatalmas pókkal voltam kénytelen megosztani.

Fürdés után a csaj utánanézett az előrejelzésnek, bíztatónak ígérkezett: holnapra elmegy ez a front, napos lesz a délelőtt, és bár délutánra megint jön egy másik, az már gyengébb lesz.

Bevallom, ez hihetetlennek hangzott a továbbra is szakadó esőben...

Statisztika:

megtett táv: 178,53km

szint: +1763m

Oldal: TÚRABESZÁMOLÓ 2011 Alpok hosszában 1.rész "Bemelegítés"
PASSO - © 2008 - 2024 - passo.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat