PASSO

KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

9. nap:

Az előző napi jó idő után kicsit bántó volt a reggeli sok felhő. Hideg nem volt, bár az azért tény, hogy utazásom eddigi szakaszán nem volt olyan nap, hogy akár néhány percre is levegyem a polármellényem.

Egy tó partján, kellemes erdei környezetben folytatódott utam. Néha szemerkélni kezdett, de nem volt annyira vészes. Az erdőt magam mögött hagyva kis falvak között közeledtem Hadrianus falának vonala felé. Amikor a közelben voltam, már látszott, hogy a környéken a római ásatások bemutatása a turistacsalogató elem. Maga a fal ezen a szakaszon csak egy „hullámvonal" volt a szántóföldeken, de néhány római kori erőd maradványát is fel lehetett fedezni. Ezekben múzeum volt.

Híd Hadrianus falánál

Egy kis folyón keltem át egy szép hídon, aztán kicsit megnőttek a hegyek. Föl-le-föl-le volt meghatározó az elkövetkező órákban, közben a kis falvak olyanok voltak, amiket az angol filmekben látni.

Angliai vidék

Egy völgyben haladva aztán jobbra fordulva egy emelkedő jött, ami rendesen megmozgatta a combokat! Szinte egyenesen vezetett fel a gerincre, de azt jó 15%-osan tette, szóval volt egy kis anyázás, de végül csak felértem. A tetején hűvös szél fújt, a felhők is fenyegetően vonultak át fölöttem. Legurultam a túloldalon, ahol ismét egy szép völgyben találtam magam, amiben dél-keleti irányban ereszkedtem le a hegységből. Ahogy egyre lejjebb értem, úgy dominált a napsütés a felhők felett inkább, amikor már magam mögött hagytam a hegyeket, visszanézve láthattam, hogy a felhők szinte hozzájuk vannak „szögelve".

Zord táj

Egy rendőr igazított útba, hogy merre menjek. Úgy gondoltam ugyanis, hogy megint valami nyugodt biciklitúraútvonalat használok néhány kilométeren, mert nemsokára éjszakázóhelyet is találnom kellett volna. Kellemesen sütött a nap, egy szép folyón keltem át, majd keskeny utakon folytattam utazásom. Egy aprócska erdőfoltban állítottam sátrat.

Angol folyócska

10. nap:

A nap reggel is szépen sütött. Továbbra is a túraútvonalon mentem, de aztán egy főútvonalon délnek fordultam. Nagyon leesett a vércukrom, de még mindig nem jött semmilyen település, hogy vegyek valamilyen reggelit. Így felhasználtam az egyik PowerBar energiazselémet. Nem sokat ért, de azért placebo-nak elment. Aztán végül találtam egy boltot, a következő nagyobb városkában meg pénzt váltottam, mert fogyatkozni kezdett az angol Fontom.

Jellegzetes falukép

Elhagytam az egyébként nem túl forgalmas főutat, keskeny utakon, kis falvak között bicikliztem tovább. A nap továbbra is szépen sütött, csak gomolyfelhők vonultak át az égen.

Egy kis magaslaton összefutottam egy országútissal, beszélgettünk egyet. Felvilágosítást adott, merre is menjek, milyenek lesznek a viszonyok. Mondta, hogy egy hegység lesz nem messze, sokat kell majd felfelé tekerni, kössem fel a gatyát.

Nemsokára oda is értem, de nem csodálkoztam azon, miért nem láttam már messziről is: inkább dombság volt. Nagy gondot nem okoztak az emelkedők.

Az első nap volt, hogy levettem a mellényemet néhány órára. Tényleg jó idő volt délután. Estefelé elkavarodtam egy kicsit, ami felbosszantott, az 1-es biciklis utat követtem akkor, de egy helyen nem volt elég jól kitáblázva. Elég forgalmas útra kavarodtam, de legalább gyorsabban tekerhettem, hamar behoztam a lemaradást. Kingston upon Hull mellett egy gigantikus híd ívelt át a tengeröblön, jót tekertem az 5km-es szép kilátásban. A híd után lekanyarodtam a partra, ahol jó kis kempinget találtam. Itt aludtam.

Híd

11. nap:

Reggel úgy határoztam, hogy követem tovább az 1-es útvonalat. A reggeli bevásárlás után kavarogtam egy kicsit, de aztán megint rátaláltam az útra. Ismét szép idő volt.

Találkoztam egy holland házaspárral, akik szintén az 1-es bicikliutat követték. Ahogy így haladtam a hangulatos kis utakon, egyszerre csak észrevettem, hogy nagyon elkavarodtam. Valahol le kellett volna fordulni, de nem vettem észre a táblát. Visszafordultam, egy kicsit bosszantott a dolog. Közben találkoztam megint a hollandokkal, azok is elkolbászoltak. Ez azért megnyugtatott abban a tekintetben, hogy nem én vagyok a hülye. Csakhamar megtaláltam a hiba forrását, egy hiányzó táblát. De végre megvolt a helyes útvonal. Nem sokkal később elképedve vettem észre, hogy az út egy igencsak kátyús földúton vezet tovább. Sebaj, túl voltam rajta hamar és legalább nagyon elhagyatott kis erdei utakon folytathattam a túrát, a megpakolt géphez meg már ezek szerint hozzászoktam annyira, hogy rázósabb terepviszonyok között is kontroll alatt tartottam...

Így teltek az elkövetkező órák, olyan kis utakon és falvakon mentem keresztül, hogy teljesen a tábláknak voltam kiszolgáltatva, mert bizony a térképemen nem találtam sem az utakat sem a településeket. Bár az ég többször is befelhősödött, esni végül is nem esett egyszer sem. Amikor megint olyan helyre értem, amit azonosítani tudtam a térképemen, az országútra váltottam át, hogy gyorsítsak egy kicsit a tempón. Nem túl érdekes tájon haladtam, de a tekerés maga élvezetes volt.

Angliai tekerés

Estefelé egy nő útbaigazított egy kemping felé, mert a kultúrtájon úgy véltem, hogy rejtekhely hiányában kockázatos a vadkemping. Csakhamar meg is találtam. Egy magánház udvarán volt, de a tulajék nem voltak otthon. Hagytak egy üzenetet, hogy dolgoznak, de minden vendéget szívesen látnak, csak telepedjen le nyugodtan az érkező. Rajtam kívül senki nem volt a tágas hátsó kertben. Lecuccoltam, sátrat állítottam. Vártam. Nem jött senki. Nekem már a WC-re és a zuhanyzóra is egyre inkább szükségem volt, aztán megoldottam a kert szélén legalább az egyiket. Már lefeküdtem, amikor hallottam, hogy megérkeznek.

12. nap:

Reggel esett az eső. Mire összecuccoltam, addigra a tulajék MÁR nem voltak otthon. Reggel ugyan hallottam, hogy a sátorhoz odajön valaki, de mire kinéztem, elment. De azért az üzenetben az is ott volt, hogy becsületkassza, 9 Font. Anyátoknak fogok ennyit fizetni - gondoltam, és bedobtam egy ötöst, mert bár bizony becsületes ember hírében állok, én ennyi pénzbe a zuhanyt, WC-t és egyebeket is beleértenék... (tekintettel arra, hogy az addigi brit kempingek, ahol megszálltam, 6-7 Font körüliek voltak zuhannyal)

Továbbra is esett, aztán meg szakadt. Beálltam egy esőbiztos helyre, vártam, hogy elálljon, de legalább mérséklődjön. Az utóbbi csakhamar elérkezett, de nem tartott sokáig, megint rázendített. Szóval így folytattam az utamat. Szinte egész nap.

Táj is egyhangú volt, néha azért szebb falvakon is keresztültekertem. Egy helyen defektet kaptam, megragasztottam egy esőszünetben. Estére ismét nagyon kis utakon mentem, szétázva a forró zuhany motivált amikor megint egy tegnapihoz hasonló családi kempinget választottam. Ezen a helyen már volt minden, a nap is kisütött, mielőtt lebukott volna a látóhatár mögé. Ez derűs hangulatot keltett bennem is, szerelgetni kezdtem a lemenő nap fényében ezt-azt a biciklimen, például a fékpofákat cseréltem ki, mert nagyon elkoptak a sok esős szakaszon. Márpedig közelítettem Londonhoz és a nagyvárosi tekerésben nem nélkülözhettem a jó fékhatást.

13. nap:

Reggel kifizettem a pénzt a szállásért, közben elbeszélgettem a házaspárral. Jó utat kívántak és aggódalmukat fejezték ki, hogy nekem ezzel a nehéz biciklivel kell majd tekernem London forgatagában. Megnyugtattam őket és elindultam.

Egy ideig még a kisvárosi hangulat dominált, de aztán elkezdtem érezni a metropolisz közelségét. Rá is mentem egy biciklitúra-útvonalra, ami a tábla szerint London City felé tartott.

Amikor a külvárosokba értem, elhatároztam, hogy nem megyek tovább. Jobb stratégiának tűnt, ha kora reggeli indulással egy egész napot áldozok a Londonon való áttekerésre.

Kerestem egy kempinget. Hamarosan egy kis útbaigazítással meg is találtam Waltham Cross-ban. A pénztáros hölgy kérdezte, hogy van-e klubtagságom. Persze nem volt. Ejnye-bejnye - csóválta a fejét - úgy pedig sokkal olcsóbb lenne. Hátizsákos turista vagyok-e - kérdezte ismét. Már kezdtem sejteni, hogy szívat. Persze nem voltam hátizsákos. Szintén ejnye-bejnye, akkor is csak 5 Font lenne, különben 10 Font 50 penny. Ezek után szóviccet kreált a „hátizsákos" angol megfelelőjéből: „backpacker", miszerint nekem is sok a csomagom hátul a biciklin. Szóval akkor 5 Fontot kérek - mondta végül, amivel tanúbizonyságát adta, hogy végig csak hülyéskedett, már amikor megérkeztem tudta, hogy 5 Font lesz...

Szóval már kora délután tábort vertem, így lehetőségem volt egy kis pihenésre is. Nem bántam. Ezerhétszáz kilométer volt mögöttem. Elmentem a városba is enni egy hamburgert. Este persze szakadni kezdett az eső csakhogy aggódhassak a másnap miatt...

14. nap:

Korán keltem, hogy hamar elindulhassak a belváros felé, de az eső hol szakadt, hol abbahagyta egy kicsit. Tanácstalanul főztem meg a reggeli kávémat. Aztán ahogyan figyelgettem a felhőket, arra a következtetésre jutottam, hogy ez inkább ilyen hidegfront-átvonulós jellegű időjárás, ami mivel már elkezdődött előző este, talán a nagyját már kiadta...

Összepakoltam, búcsút intettem a néninek, aztán a „gázba" tapostam. Az ég kékje sok helyen kilátszott, de azért a gyorsan érkező sötétszürke gomolyfelhők domináltak még. Egy helyen újabb zápor kapott el, de beálltam egy bolt párkánya alá. Ekkor a forgatag méretéből már arra következtettem, közel a City.

Egy ideig kissé elveszve próbáltam meg tájékozódási pontot keresni, de aztán ahogy kiértem a Temze partjára, egyből kitisztult a kép. És ráadásul az ég is, már inkább volt jó idő, mint rossz. Össze-vissza tekeregtem a Temze mindkét oldalán, nézelődtem. A legfontosabb vágyálmom csak annyi volt Londonnal kapcsolatban, hogy a Tower Bridge-en átkerekezzek, ezért rögtön eme álmom megvalósításába kezdtem. Azóta is úgy vélem, Londonnak az első számú látványossága az a híd.

Tower Bridge

Persze a parlamentet és a Trafalgar Square-t is megnéztem. Jó kis londoni tekerést produkáltam, de természetesen - ahogyan az velem lenni szokott - hamar beleuntam a turistaáradatba. Ittam egy kávét, aztán elkezdtem a város nehéznek tűnő elhagyását. Úgy okoskodtam, hogy mivel az egyetlen fix pont a Temze, ezért ha követem a folyót, minden egyéb módszernél hatékonyabban kikeveredhetek. Ez azért is csábító volt, mivel áthaladhattam Greenwich-en, ami nem csak a 0. hosszúsági körről volt nevezetes, hanem arról is, hogy itt lehetett megtekinteni az egyik leglegendásabb angol hajót, a Cutty Sark-ot.

Kerékpárút a Temze partján

A Temzét követve végül is látványosabb volt a biciklizés, mint azt előre gondoltam, ráadásul egy kerékpártúra-útvonal is ezt követte, jól kitáblázva és sok helyen nagyon kényelmes és biztonságos bicikliúttal ellátva.

Tekerés a Temzeparton

Greenwich-ben is nézelődtem egyet, de sajnos a hajót éppen felújították, mert a világörökség részévé választották. Nem baj, megnézem később - gondoltam, - az a fő, hogy a hajó rendben legyen a jövőben is!

Érdekes külvárosi bicikliút

Egyre messzebb hagytam a belváros forgatagát, de a külvárosok nyomasztó hangulata sehogy sem akart múlni. Aztán nagysokára elértem azt a pontot, hogy már elmondhattam: kikeveredtem. Ekkor azonban esteledni kezdett és táborhelynek nyoma sem volt, de ami a nagyobb baj, bal térdem mocskosul fájni kezdett. Régóta rosszak voltak már a térdeim, megijedtem, hogy fel kell adnom a túrát.

Torkolatvidék

Egy kempinget jelölő táblát vettem észre Rochester-ben, elkezdtem hát azt követni, fel a város melletti hegyre. A hegyen, jócskán az estébe nyúlóan egy másik nagycsomagos túrázóval találkoztam, aki szintén a kempinget kereste. Olasz srác volt, jóformán egy szót sem beszélt angolul, de azért kézzel-lábbal elmagyaráztunk egymásnak ezt-azt. Együtt találtuk meg a kempinget, a bejáratra azonban ez volt kiírva: „NO TENTS, NO CHILDREN!"

„Fasza kis kemping" - gondoltam, az olasz gyerek is ilyesmin töprenghetett. Szóval ez csak amolyan lakókocsis és gyermektelen utazóknak szóló hely volt. Visszafordultunk. Újdonsült kollegám kifejtette, hogy nem kíván velem együtt helyet keresni, mert ő egyedül túrázik és egyedül könnyebb helyet is találni. Ezen nem haragudtam meg, mert ha ő nem mondja, mondom én.

Szóval szétváltunk. Aggódni kezdtem, mert már igencsak sötétedett. Tekertem, gurultam, de helyet csak nem találtam. Aztán amikor már besötétedett, befordultam egy gabonaföldre, aminek a szélén alkalmas, rejtett kis helyet találtam a dombtetőn.

15. nap:

Angliai vadkemping

A reggeli ígéretes napsütésben megittam a kávémat, majd a kilátásban gyönyörködve összepakoltam és elindultam. Egy ideig úgy gondoltam, hogy tovább gurulok lefelé, de aztán megfordultam, visszakapaszkodtam a hegytetőre, ahol az olasz sráccal elváltak útjaink és visszagurultam Rochester-be. Be akartam menni egy gyógyszertárba, hogy szerezzek valamit a térdemre. Találtam is egyet, ahol nagyon segítőkész eladó hölgyek dolgoztak. Ajánlottak fáslit, krémet, de leginkább azt, hogy fejezzem be a túrát. Lehűtöttem őket, hogy arról szó sem lehet. Szóval egyikük méretet vett a térdemről és kiválasztotta a legprofibb fáslit, majd a legmegfelelőbb sportkrémet is. Köszöntem, búcsúztam.

Egy jó ideig a Temze torkolatának érdekes tájain vezetett a kerékpártúra-útvonal, de aztán látva, hogy sokkal hosszabb, mint szeretném, kimentem az országútra. Egy idő után az út egy komoly négysávos autópálya-szerű útba ment át, de a szélén volt kerékpársáv (!), és néha kerékpárosoknak szóló tábla is, hogy mennyire van még Dover.

Kerékpársáv ott, ahol nem gondolná egy magyar túrázó

Úgy 40km után végül is lehajtottam egy kis útra, amin kényelmesen tekertem le a még megmaradt kevés kilométert Doverig, a tengerpartra.

Doverben megkerestem a kikötőt, ahonnan a kompok indultak át Franciaországba. Megvettem a jegyet, aztán már csak keveset kellett várni az indulásra. Miközben a komp-felhajtó felé tekertem, találkoztam egy szimpatikus sráccal, aki könnyű chromoly országútiján, kevés cuccal szintén a kompra várt. Összehaverkodtunk, Phil-nek hívták, és Gibraltárba tartott. Együtt tekertünk fel a kompra. Ekkor hirtelen úgy éreztem - bizonyára joggal - hogy egy nagy szakasza zárult le a túrámnak. Búcsút kellett mondani egy csomó érdekes dolognak: baloldalon tekerés, szüntelen számolgatás mérföld és kilométer között, egyebek. Megnéztem az órát, 2005,5 megtett km volt mögöttem a dublini Dollymount, indulási pontom óta.

Irány a komp!

A hajón folytattuk a megkezdett beszélgetést Phil-lel. Söröztünk is egyet. Phil megnyugtatott, hogy nem tettem rosszul, hogy csak 5 Fontot dobtam be annál a kempingnél a ládába, mert azóta is furdalásom volt miatta. Szerinte ő még annyit se dobott volna be...

Amikor legurultunk a hajóról, automatikusan a bal oldalra mentem, aztán gyorsan át a jobb oldalra. De furcsa volt!!!

Phil szerint a közelben volt egy olcsó és jó kemping, mert már járt arrafelé régebben. Kis tekerés után megtaláltuk. Befizettük a díjat, aztán sátrat állítottunk és sörözni mentünk. Jókat beszélgettünk. Elmondta, hogy régebben profi kerékpárversenyző volt, de aztán elvárták tőle, hogy doppingoljon (mert szerinte mindenki azt tette már a 90'-es években is) és akkor búcsút intett a profi sportnak. De a kerékpár feltétlen szeretete megmaradt...

Kicsit fura érzésekkel küszködtem lefekvés után: nosztalgia fogott el az elmúlt két hétre gondolván. Átszáguldottak fejemben a fontosabb történések. De hát minden dolog vége valami újnak a kezdete is egyben: a kontinensen voltam, Franciaországban!!!