13. nap:

Ismét egy amolyan felemás-jellegű napra ébredtem, mivel bár nem terveztem kiemelkedően nagy hajtást és szintet aznapra, mégis az egyetlen meghódítandó emelkedőm a Col de l’Iseran volt, ami tudvalevő, hogy a legmagasabb burkolt utas hágó az Alpokban. Jól kiszámoltam a megmászásához szükséges időt és arra a következtetésre jutottam, hogy olyan kényelmesen elérhetek Val d’Isere-be, a hágó túloldala alatt nagyjából 1900-2000m magasan fekvő városkába, hogy talán terveimmel ellentétben teljesen le is gurulhatnék mondjuk Bourg-St-Maurice-ba is. Aztán elhessegettem magamtól ezt az ötletet, mert mindenképpen abban a kemping-ben akartam megszállni, ahol 2008-as nagy túrámon Val d’Isere-ben, és különben is jól jött volna egy kevésbé hajtós nap (ami persze így sem volt túl egyszerű).

Reggel éppen emiatt nem is siettem túlságosan az indulással, de természetesen nem is húztam sokáig. Jó darabig meg sem álltam, hiszen nem is volt miért. Modane-ban aztán ahogyan a főúton mentem végig, megakadt az üzletek között a szemem egy „Kodak” feliraton, azt találtam ki, hogy megpróbálom kamerám akkumulátorproblémáit orvosoltatni, és közben beszerzek egy gombelemet is a kilométeróráromhoz tartaléknak. A boltba betérve rendkívül udvarias hölgy fogadott. Miután előadtam problémámat, szinte azonnal megoldást is talált rá: akciósan vehetek egy hasonló, de jobb minőségű camcordert szinte azon az áron, amibe az akksi fájt volna a másikhoz. Gyors fejszámolással belefért a büdzsébe, így a városka határától már el is kezdhettem forgatni a túrafilmecském mozgóképes verzióját… (lásd Tour des Alpes 5. rész!)

Szép, napos időben tekertem tovább, csak néha tartottam egy-egy rövidke pihenőt, például, hogy videósnitteket rögzítsek, vagy hogy a Victor-Emmanuel erődöt csodáljam meg 2008 után ismét. Szépen egyenletesen suhantam a hágó irányába, azt hiszem a lelki oldalnak is jót tett a kapkodásmentesség tudata: éppen olyan sebesen haladtam, mintha siettem volna, azonban a feszültség nélkül, pusztán azért mert jól esett. Egy ponton felhőket kezdtem kiszúrni a távolban, de nem igazán zavartattam magam miattuk.

Tekerés a Col de l'Iseran felé...

Lanslebourg-Mont-Cenis-ben álltam csak meg huzamosabb időre, mert egy kisebb bevásárlást akartam megejteni egy boltban, de ez sem tartott sokáig. Úgy döntöttem, hogy valahol a városka szélén állok meg ebédelni. A főút itt a Mont Cenis hágó felé kanyarodott, a l’Iseran-hoz egy alacsonyabb rangú út vezet, én természetesen erre fordultam. Nemsokára befutottam egy újabb településre, Lanslevillard-ba, egy hangulatos padot is sikerült találnom, elköltöttem tehát ebédemet. Miután tovább indultam, a felhők egyre inkább meghatározóak lettek ezért a falu utáni emelkedő alján szóba elegyedtem egy családdal, hátha ismerik az időjárás-előrejelzést. Kedves amerikai família volt, azt mondták, hogy aznap délután jönni fog egy front kisebb csapadékkal, de holnapra el fog menni. Kérdezték merre tartok, mondtam, hogy az Alpok vonalát követem végig. Gratuláltak, ami persze jól esett. Aztán kissé gondolataimba merülve folytattam a tekerést az azonnal 10%-ra ugró emelkedőn. Kicsit szitkozódtam magamban, de egyelőre nem tűnt még vészesnek a dolog, felhősödött ugyan, de esőnek még nyoma sem volt.

Az emelkedő egy kis hágófélében, a Col de la Madeleine-ben végződött 1746m magasan, ami után egy enyhébb visszagurulás következett. Csodálatos völgyben folytatódott utam, a hegyek ismét hatalmasra nőttek. Nem volt egyáltalán meredek az út az elkövetkező kilométereken, de mivel jártam már odafönt, tudtam, hogy ez hamarosan megváltozik. Egészen pontosan Bonneval-sur-Arc előtt lehet megpillantani az utat a szemközti hegyoldalban, látszott, hogy viszonylag rövid szakaszon emelkedik jó sokat.

Ekkor szemerkélni kezdett az eső, néhány óvintézkedést hoztam cuccaim védelmében, aztán továbbiramodtam. Hatalmas balkanyar után indult meg a kaptató enyhe esőben. Mikor ismét szerpentinkanyarhoz értem, már majdnem 2000m-en voltam, az eső nem igazán fordult komolyabbra, sőt el is állt. Pedáloztam egyre feljebb, odalent Bonneval házacskái aprókká zsugorodtak össze. Fantasztikus sziklás hegyoldalban ment az út, közvetlenül mellettem mély szakadék tátongott.

Egy balkanyart követően egy másik völgyben találtam magam, a hágó irányában nem volt túl bíztató a kilátás: hatalmas felhők uralták a hegyeket. Mivel mást nem tudtam – és nem is akartam – tenni, természetesen folytattam tovább a kapaszkodót. Egyre fantasztikusabb lett a panoráma, hatalmas hegyek, például a l’Albaron magasodott fölém. Bár nem esett, a völgyben minduntalanul visszhangzottak az égdörgések, sok jóval nem kecsegtetett. Mégis, ahogyan egyre feljebb jutottam, az ijesztgetésen túl mással nem nehezítették az utam az égiek, ezért a vártnál is hamarabb értem fel a hágóba.

Sziklakapu a Col de l'Iseran alatt

Visszatekintés...

Nagyon hideg szél fújt, azonnal öltözködni kezdtem. Autók voltak inkább a hágóban és nem kerékpárosok, az a kevés aki feltekert, jobbnak látta betérni a befűtött kis étterembe. Odatettem a táblához a gépemet, ezt látván egy éppen kint tartózkodó német biciklista odasietett és elkészítette rólam a csúcsfotót.

Nem is maradtam nagyon sokáig, de az egyik kedvenc hágóm újbóli megmászásának örömét azért ki akartam élni egy néhány perces nézelődéssel…

Col de l'Iseran 2011

Ereszkedés a l'Iseran-ról

Hűvös suhanással érkeztem Val d’Isere-be. Hihetetlen élmény volt ismét ott lenni, ahol a 2008-as nagy túrám kedvenc néhány napját töltöttem. Betértem a kempingbe, ahol éppen olyan kedvesen fogadtak, ahogyan legutóbb. Sátrat állítottam, aztán begurultam a városba egy kicsit nézelődni és vásárolni ezt-azt. Visszafelé menet a kempingbe, csúnyán esni kezdett, ezért visszatérve a sátramhoz bevackoltam magam. Nagyon sokáig esett az éjjel, de hajnaltájt abbamaradt a kopogás a sátortetőn…

14. nap:

Reggel már tiszta ég nézett rám vissza, amikor kidugtam a fejem a sátorból. Mindenhonnan mormotafütty hallatszott a hegyoldalak felől, nem is késlekedtem sokáig az indulással, hiszen ilyesfajta gyönyörű időben mehetnékje támad az embernek.

Egy kis bevásárlás után el is indultam a hosszú gurulásra, útközben csak egyszer-egyszer álltam meg, főleg a videózás miatt, de a hűvös ereszkedésben egyébként is jól esett néha egy szünet. A reggelimet pont azon a helyen költöttem el, ahol 2008-ban ebédeltem a német robogósokkal.

Bourg Saint Maurice-nál jobbra fordultam a Kis Szent Bernát hágó irányába. A nap továbbra is sütött. Eredetileg még az is benne volt a tervben, hogy aznapra pihenőnapot tartok, de a hágó nem volt meredek, sőt alig kúszott néha-néha 6% környékére, így épp elég „pihentető” volt az aznapi etap.

Amikor 2008-ban Franciaországban jártam, az egyik sátorhelyemnél találtam egy szajkótollat, amit a kormányomon hordtam azóta is az egyik csavar alá dugva a szárát. Akkor megfogadtam, hogy ha egyszer ismét visszatérhetek ebbe az országba, ahol olyan szép túranapokat töltöttem, ismét kiveszem a tollat és elröpítem a szélbe. Mivel az Alpok-túrám franciaországi szakaszának lassan a végéhez közeledtem, kihúztam a tollat az emelkedőn és hagytam, hogy a szél elvigye…

Kilátás a Col du Petite Saint Bernard emelkedőjéről a l'Iseran irányába

Gurulás a Col du Petite Saint Bernard-ról, háttérben a Mont Blanc

Az órák teltek-múltak, fel is értem kényelmes tempómban a hágóra. A kilátás igen pazar volt a Mont Blanc irányába! Kis videózás és nézelődés után nem húztam az időt nagyon, hanem gurulni is kezdtem az olasz oldalon. Ez az oldal sem volt nagyon meredek, nem kellett annyira a kormányba kapaszkodni. Amikor ellaposodott a lejtő, könnyed tekeréssel folytatódott a nap a völgyben Aosta felé. Útközben nagyszerű rálátás nyílott a Gran Paradiso felé, ebből a nézőpontból meglehetősen impozáns volt!

Lassan esteledni kezdett, ezért Aosta előtt néhány kilométerrel betértem egy szimpatikus kempingbe. Az éjszaka jól telt, csak az zavart, hogy „át kellett állítani a gondolkodásom” franciaországiról svájcira, hiszen a következő napon a betervezett Nagy Szent Bernát hágón át a túra Svájcban fog folytatódni…

15. nap:

Mivel a Colle del Gran San Bernardo jóval magasabb kistestvérénél, nem húztam az indulást sokáig, neki is eredtem az ígéretes mászásnak. Aosta-ig nem volt különösebben nehéz az út, csak a forgalom zavart egy pirinyót. A városban rátértem a megfelelő útra és aztán reggelivásárlást is közbeiktatva el is indultam a svájci határ felé.

Az úton volt néhány rövidebb meredek rész, de összességében nem volt semmi különösebb nehézség. Kis falvakon keltem át, aztán egy autóspihenőben reggeliztem is egyet, hogy meg legyen a szükséges energia a továbbiakhoz. Tekerés közben az út túloldalán hatalmas sütkérező kígyót pillantottam meg: egy zöldessárga haragossiklót. Megpróbáltam a fényképezőgépemmel is becserkészni, de amikor közelebb mentem hozzá, egy autó miatt hirtelen mozdulatot kellett tennem, ezért észrevett és villámgyorsan elmenekült…

Az út egy nagy viaduktnál kettéágazott, a hídon keresztül folytatódott a főút (amiről tudtam, egy alagútban kel át a hegy alatt), valamint jobbra ágazva a hágóút kezdődött. Gyors egymásutánban következett is néhány szerpentin, de nem volt meredek az út továbbra sem. Gyönyörű vörösfenyvesben pedáloztam, nem volt szinte egyáltalán forgalom, néha jött csak egy-egy autó. Innen azért már feltűnt, hogy egyre több felhő borítja a néhány órája még szinte teljesen tiszta eget, de azért annyira tragikusnak nem ígérkezett a helyzet.

Amikor a vörösfenyves véget ért az erdőhatár alatt valamivel, a hegyoldalban kacskaringózó főút is eltűnt az alagútban, maradt csak a hágóút, ami viszont elképesztő hegyoldal felé vette az irányt. Gyönyörű volt!

Hágóút 1 - Col du Grand Saint Bernard / Colle del Gran San Bernardo

Hágóút 2 - Col du Grand Saint Bernard / Colle del Gran San Bernardo

Egyre feljebb jutottam, lassan el is hagytam a 2000m-t, utam során már 13. alkalommal. Már lentről is látszott erre néhány házikó, de azt tudtam, hogy ez még messze nem a hágó. Ezen a ponton még elképesztőbbé vált a táj, ide-oda kapkodtam a fejem a látvány miatt. Egy kis alagút után fordult egyet az út balra, és meg is érkeztem a hágóba, ahol egy tó, valamint több ház és egy rakás ember fogadott. Itt is, csakúgy mint a Petite Saint Bernard-on rengeteg plüss bernáthegyi kutyát árultak, minden méretből választani lehetett. Eltekertem a hágó svájci oldalára, ahol felöltöttem az esőkabátomat, mivel szemerkélni kezdett az eső. Kis ideig nézelődtem csak, aztán meg is indultam Svájcba.

Col du Grand Saint Bernard - Nagy Szent Bernát-hágó

A hágó túloldala - zivatar előtt...

Nagyon sebes gurulással indított az ország, de azonnal szakadni is kezdett az eső, ami némiképp visszafogta a lelkesedésemet. Szerencsére az út hamarosan egy alagútba futott be, ahol ismét visszatért  főút is, de a lényeg az volt, hogy nem esett az eső. Legnagyobb megdöbbenésemre mire kiértem a több kilométeres fedett útról, már sütött a nap!

Egy pihenőhelynél ebédelni kezdtem, mikor egy fickó jött oda hozzám, hogy beszélgessen egyet. Kiderült csakhamar, hogy belga a fazon és elég jópofa. Szidta a svájciakat, merthogy szerinte nagyon merevek és begyöpösödöttek, valamint kifejtette a véleményét a vadkempingezéssel szembeni svájci hozzáállással kapcsolatban. Megkérdeztem, hogy ezek szerint Belgiumban nem gáz a vadkemping? Azt válaszolta, hogy ott is tiltják, de nem érdekli annyira az embereket, hogy akkora hisztit csapjanak miatta, mint Svájcban…

Ebéd után folytattam a gurulást egészen Martigny-ig, ahol egy főútra tértem rá, ami kelet-északkelet felé tartott következő célpontjaim felé. Az út első jónéhány kilométere nagyon kényelmesnek bizonyult, mivel kerékpársáv vezetett az út mindkét oldalán, ezért nemigen zavart a forgalom. A széles völgyben alma és körte ültetvények húzódtak, amíg a szem ellátott. Svájcnak ezen a részén még nem jártam, ezért elég meglepő volt, hogy mindenhol francia feliratok, hirdetések voltak, amikor betértem egy boltba, ott is franciául köszöntöttek.

A kerékpársáv hamarosan eltűnt, és néhol ugyan találtam kerékpár-túraútvonalat, nem volt mindig egyértelmű a kijelölésük, ezért valahogy mindig letértem véletlenül. Egy darabig azt hiszem tilosban tekertem a főúton, aztán több tiltó táblát nem láttam, de az út nagyon forgalmas lett estére. Nagyon untam már.

Az eső is szemerkélni kezdett újfent, ezért a kedvem jócskán lelohadt, estébe is hajlott már az idő. Visp keleti oldalán, mielőtt elhagytam volna a városkát találtam egy kis eldugott kempinget, amit egy idős néni üzemeltetett egészen barátságos áron, ezért úgy döntöttem, hogy itt éjszakázom.

Oldal: TÚRABESZÁMOLÓ 2011 Alpok hosszában 5.rész "Iseran - Gr.St.Bernard"
PASSO - © 2008 - 2024 - passo.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat